Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - HETVEN ÉVE HALT MEG KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Lengyel András: Kosztolányi-dubiózák
tűit nemzetről vitt hírt boldogabb társainak. A katakombák fülledt és szomorú élete folyt nálunk. Tompa Mihály a „Gólyához" című burkolt értelmű verse alá nem is írhatta oda a nevét, a legszebb és legnépszerűbb verse névtelenül jelent meg. Senki se találja tehát érthetetlennek, hogy nekünk szánt följegyzései sem szókimondók. Akkor, mikor ő - Tompa Mihály - élt, börtönbe vetették a nép szelíd és igaz barátjait és megkorbácsolták a magyar nőket, az eleven lelkeket pedig a spanyol etikett finomságával és a spanyol inkvizíció kegyetlenségével rendszeresen elölték. A hazafiak, kiknek a haza egyet jelentett az emberiség haladásával és az eszmék diadalra jutásával, nem nyíltan tárgyaltak, de sokszorosan bezárt ajtók mögött, éjjel, titkon, magánlakásokban. Ennek a hamvába holt kornak szelleme kísértett ezen a héten, hogy kiemelték a fekete könyvet a napvilágra. Mi itt lélektani adatokat óhajtottunk szolgáltatni a nagy költő megértésére, aki akkor is allegóriákat és adomákat írt, mikor sikoltani és vádolni akart. Mert abban a korban csak egyetlen író nem írt allegóriákat. Petőfi Sándor. De az meg is halt, a sötétség beállta előtt. Aki élt, az félt, aki élt, az kétértelmű példázatokban fejezte ki magát, aki élt, az allegóriákat írt. Ismételjük, sötét kor volt ez. Jó, hogy elmúlt. Oly messze van, hogy mi, akik ma élünk, meg se tudjuk már érteni. Pesti Napló 1918. május 26. Moissi-nál Látogatás a művésznél Alexander Moissi, a német színészet kiválósága, a legnemesebb és legegyénibb ember- ábrázoló, Budapestre érkezett. Holnap kezdi meg vendégszereplését a Városi Színházban, hol a Hamletet, a Rómeó és Júliát, Oedipust és Tolsztoj darabját, az Eleven holttestet játssza. A Pesti Napló tudósítója ma este fölkereste Moissi-t. A Hungária Szálló halijában hosz- szan elbeszélgettünk vele:- Régen nem jártam Budapesten - mondja és tenyerébe temeti a fejét -, olyan régen volt az, még 1913-ban... Közbeesett a háború... Ezt a szót valami különös és fájdalmas hangsúllyal ejti ki, az ő lágy és méla fuvolahangján.- Nem - folytatta -, a háborúról semmit. A magyar közönség - Moissi óriás tábora - ismeri az ő hadi karrierjét. Repülőhadnagy volt. Fogságba esett, az élete kockáztatásával szökött meg - néhány társával együtt leugrott a rohanó vonatról -, aztán nyolc napig étlen-szomjan tébolygott a Pyrenel-hegység- ben, míg svájci földet ért, ahol internálták.- Sokat szenvedett?- Nagyon sokat. Pedig a franciák ismertek. Hiszen Párisban is vendégszerepeltem. De a franciák kegyetlen gyermekek. Bezártak egy várba. A közemberekkel jobban bántak, mint velünk tisztekkel, mint velem, a művésszel. Moissi annak idején betegen érkezett haza. Berlinben az első előadását átköhögte. Tüdőcsúcshurutja volt. Ma - megnyugtathatjuk híveit - egészséges, mint a makk, naponta tíz szivart szív el, és nemesen csengő hangja a régi. Egyelőre a Tátrába készül, pihenni. Csak attól tart, hogy ott nem tudnak németül. Az imént a postán se volt képes megértetni magát. Utóbb Triesztben járt, a szülővárosában. Marx születése napján az egyik szocialista lap az ünnepi szám élén, a vezércikk előtt jelentette be megérkezését, a közönség pedig - németek és olaszok együtt - tomboló elragadtatással ünnepelte. 111
