Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - HETVEN ÉVE HALT MEG KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Lengyel András: Kosztolányi-dubiózák

tűk biztonságban, s mégis a halál van bennük, - mert tél van, fagy van, s embertársaink rókalyukakba bújva tengenek ott, ahol föld alatt és föld fölött osztják az emberhez legméltatlanabb, erőszakos halált.

De érzelgés nem politika, felelheti erre az erejével kérkedő reálpolitikus. Jó, tehát vessük félre a férfiatlan szánakozás hangját, kövessük Tiszát az úgynevezett reálpolitika terére.

A pacifizmusnak reális okai is vannak. Sőt leginkább a pacifizmus számol a tényleges helyekkel. Mi úgy érezzük, hogy Tisza ül föl az érzelmes frázisnak, hogy ő él a lovagi ábrándok regényes világában.

Mi az oka e hangos békekiáltásoknak? Nyisd ki Clausevitz klasszikus könyvét a hadviselésről. Nézd meg, hogy a bölcs mint definiálja a győzelmet: az ellenség teljes megsemmisítése, azazhogy olyan helyzetnek megteremtése, melyben a diadalmas fél föltétlenül reádiktálhatja az akaratát a letepert félre.

Most kapcsoljuk ki a kérdést, hogy vajon üdvös volna-e, ha a német vagy magyar kato- násdit játszó, s a tényleges katonaság terhét más társadalmi osztályokra áthárító junkerek rádiktálhatnák a világra a maguk föltétien akaratát, s vizsgáljuk egyelőre csak azt, hogy vajon előállt-e ez a helyzet, s hogy általában előállhat-e?

Vajon a központi hatalmak kerülhetnek-e még abba a szerencsés helyzetbe, melyben a háború teoretikusai szerint föltétlenül diktálni lehet? Egy világ ellen lehet-e küzdeni? Szabad-e? Van-e értelme?

Nem kell-e inkább megragadni a jelen pillanatot, amikor (Itt a cenzúra egy sort törölt.)

dolog úgy áll, hogy határainkat biztosíthatjuk és bebizonyíthatjuk a világnak, hogy önvédelmi harcunkkal tényleg nem volt egyéb célunk.

Akikre Tisza ráfogja, hogy forradalmosdit játszanak, azok csak ismerik a múltat és féltik a jövőt. S leginkább félnek is a társadalmi megrázkódtatásoktól.

(Itt a cenzúra 13 sort törölt.)

Beszélhetnek, ezek az anachronisztikus jelenségek legföljebb csak siettethetik az érési folyamatot. De meg nem akaszt senkit, semmit. A zsilip fölött mégiscsak folyik a víz. S a földről is mondhatnám, hogy hiába próbálják megállítani, mégiscsak mozog.

(Itt a cenzúra 3 sort törölt.)

Pesti Napló 1918. január 18.

Tapintat?

Károlyi Mihály mai, minden tekintetben figyelmet érdemlő beszédében azt ajánlja, hogy nagyobb tapintattal kezeljük a nemzetiségi kérdést. Tapintat? Sosem csináltak kevesebb tapintattal politikát, mint most, maga a háború is a legszörnyűbb véres tapintatlanság. A tapintat megbukott, mégpedig úgy látszik, hogy nemcsak mostanra, hanem a következő tíz, vagy húsz esztendőre is.

Nem látunk sem megértést, sem gyöngédséget abban a módban, ahogyan a háború szükséges végének, az elkerülhetetlen békének kérdését kezelik. A kemény és lágy békéről újabban napnyugaton felvetett jelszavak csak fokozni látszanak az eddigi véres zűrzavart és az egyes hadviselő államokban, amelyek a háború megindulásakor a belső treuga dei jegyében indultak a külső ellenség legyőzésére, ma a nagy háború mellett egy-egy parallel háború folyik, egy fegyvertelen, de annál könyörtelenebb ellenségeskedés, amely eszközeiben egyáltalán nem válogatós. A baloldalról jövő támadások, a jobboldalról érkező erőszakos represszáliák, (itt egy bő sornyi cenzúrafolt) a végsőkig elmérgesedett személyi ügyek rettenetes képét adják a világnak, amely egyszerre ismeri meg a zsarnoki kormány107