Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinston rugói
Ahogy kiléptek az utcára, Valentin futásnak eredt a lejtőn, húzta maga után Flüelent. A nő sikoltozott, de Valentin nem eresztette. Együtt ugrottak a tóba az alkony utolsó órájában. XIII. fejezet Valentin még nem nyitotta ki a szemét. A paplan forró volt és könnyű, a fejében súlyok kergették egymást, mintha fölfogná a véráram lüktetését. A tarkóján tompa fájdalom ült. Tudta, ha kinyitja a szemét, szédülni fog. Megpróbált visz- szaaludni, egy-két óra óriási nyereség lehet, megkímélheti a józanodás első, legborzalmasabb szakaszától, amikor semmi nincs a helyén, az erő leghalványabb szikrája is elhagyja, minden mozdulat ötször akkora energiát és figyelmet kíván. Valentint csöppet sem lepné meg, ha egyszer ilyen állapotban szeme láttára szakadna ketté a világ. A szája kiszáradt, savanyú bor párája keringett benne. Föláll, gondolta, iszik egy pohár vizet. Nem volt benne hozzá erő, csak megfordult a takaró alatt. Ismeretlen volt a fordulás, résnyire kinyílt a szeme. A padló közelében csupasz matracon feküdt, a takaró egy poros pléd volt. Légzésére megmozdult a por a padlón. Sehogyan sem akart világosodni előtte a világ. Felkönyökölt a matracon, szemeit átdörgölte. A hely ismeretlen, mégis meleg volt. A lehúzott rolók között a nap apró szikrákat vetett a szobába. A szoba végében halvány lámpafény ölelte körül a fölé hajló alakot, akár egy elektromos glória. Ahogy szokta szeme a fényt, már látta, az illető hosszú ruhát visel, a haja is hosszú, s apró mozdulataiból ítélve rajzol vagy ír. Valentin elköhintette magát, nagyot nyelt a szomjúságtól.- Kér egy teát? - szólt a hang az asztaltól, amelyről úgy tűnt, nőtől származik.- Igen, kérek - mondta Valentin, és nem ismert rá a saját hangjára. Száraz és reszelős volt, mint torokgyulladás idején. Kétszer is megköszörülte a torkát, a hurut nem szakadt föl. Abbahagyta. Az asszony fölállt, az ablakhoz lépett, résnyire fölhúzta a rolót, és Valentin felé fordult. Valentin soha nem látott még hozzá hasonló asszonyt, mint valami látomás. Hosszú, ősz haja a vállaira omlott, arcát mély barázdák szeletelték, de a szeme és a mozgása olyan fiatal volt, akár egy kislányé.- Jól van? - kérdezte az asszony.- Hát, nagyjából. Kicsit szomjas vagyok, és zúg a fejem, mint egy méhkas - s mindennél jobban esett neki, hogy őszintén beszél. Az asszony kiment a konyhába, Valentin magára maradt. Fölült a matracon, benézett a takaró alá, a nadrágja rajta volt. Az asszony kidugta fejét a konyhából.- A vécét és a mosdót ott találja - mondta. Valentin bólintott, föltápászkodott, nagyjából összehajtotta a pokrócot és kiment a fürdőszobába. A zárban elfordította a kulcsot, a mosdóra támaszkodva 82
