Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinston rugói

Alacsony, kopasz férfi lépett hozzá, bordó öltönyt és nyakkendőt viselt. Megfogta a karját, röviden és darabosan suttogott a fülébe. Megpróbálta arrébb húzni. Valentinnek fogalma sem volt, mit akar. Makacsul tartotta magát a fal mellett. A férfi megunta, legyintett, egy perc múlva apró horgászszékkel tért vissza, s undorodva nyújtotta Valentin felé. Valentin fonákkal intett, tűnjön innen a francba. A férfi dühösen rohant el, s nem sokkal később egy biztonsági emberrel jelent meg a bejáratnál. Mint lehetséges veszélyforrást, szemmel tartották Valentint.

A díjátadás másfél órás ceremóniáján fölolvastak, filmrészleteket, beszélgetéseket vetítettek. Bürde a közepe táján vonszolta magát a színpadra. Legalább tíz kilót hízott, mióta nem látta. Jól mehet neki. Iszonyatos műszálas ruhák libegtek rajta, úgy volt kifestve, mint egy töklámpás. De Valentin nem ezért bámult bénultan a színpadra. A díjakat az Alapítvány elnöke adta át, egy magas, erős, szikár arcú férfi kis bajusszal. Megtévesztésig hasonlított arra a férfire, akinek a tekintetét Valentin nagyon nem állta. Sőt, nem hogy hasonlított, minden kétséget kizáróan ő volt az. Független, nyugodt és erős ember, az Alapítvány elnöke.

Valentin fölidézte mindkét találkozásukat, a fotókat, a pénzt, a szúró szempárt. Nem szúrt az, gondolta Valentin, csak pontosan tudta, ki vagyok.

Levette a szemüvegét, keret nélkül figyelte az előtte kavargó homályos masszát.

A ceremóniát óriási taps zárta, a férfi eltűnt a függöny mögött. Az előcsarnokból friss ételek illata szivárgott. Valentin elsősorban a bazsalikomot ismerte föl, ami nem volt egyszerű ebben a tömény parfümszagban.

Kinyíltak a terem szárnyas kapui, a közönség közvetlenül a művészet után a gyomrának hódolt. Valentin a tömeg mögött sétált ki az üres teremből, a biztonsági őr még mindig figyelte.

Egy pohár bort kerített, visszaállt kedvenc oszlopa mögé, s hallgatta a zsongást. A tömeg nem fogyott, inkább gyarapodott. A későn érkezőknek már csak étel maradt, és a sok jó baráti szó.

Flüelen a sajtok között válogatott, mikor meglátta Valentint. Két lépés után megtorpant, mintha a tegnapi rossz emlékek fognák vissza.

Valentin újabb pohár bort emelt föl és elindult felé. Közvetlenül előtte állt meg, kortyolt, de nem mondott semmit. Flüelen szájában megállt a falat.

— Jössz táncolni? - kérdezte Valentin.

— Flogy? Hová? - válaszolt Flüelen.

— Ahol csönd van - mondta Valentin.

Flüelen letette a tányért, megtörölte a száját, Valentin poharát a tányérjába rakta.

— Nem ismerem itt a járást. Csak ön után, hölgyem! - mondta Valentin.

Flüelen szeme úgy csillogott, mint az éjszaka.

Átfúrták magukat a tömegen, szűk oldalfolyosón az alagsorba jutottak. Flüelen a harmadik ajtót találta nyitva. A kelléktárba jutottak. Csönd volt, mint egy lakásban, ahol hosszú évek óta nem lakik senki.

A tóra néző keskeny ablakon át szórt fény esett az asztalra, amire Flüelen fölfeküdt. Valentin ledobta magáról a ruhát, Flüelen a patentsort ropogtatta a hasán. Valentin legörgette Flüelen fehérneműjét, arccal a combjai közé fúrta

80