Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinston rugói

- Pont úgy viselkedsz, akár a nők. Azok ilyen hímes tojások - mondta Flüelen. Valentin nem szólt egy szót sem, egy órával ezelőtt mindent elmondott.

Flüelen fölemelte a fejét, sötét szemei fényesen csillogtak az utcai fénytől. Valentin messzire maga elé nézett a sötétségbe, mintha hozzákötözték volna egy fához.

— Nem akarlak még egyszer visszautasítani - mondta röviden Valentin.

Flüelen szó nélkül elengedte a férfit, a sötétben megkereste a táskáját, és

becsukta maga mögött az ajtót. Valentin az ablakon át figyelte és hallgatta, hogyan kopog le a nő a Bergstrassén.

Valentin megitta a maradék bort. Főképpen csalódottnak érezte magát. Pizsamát húzott, álom nélkül forgolódott az ágyban. Kétségei támadtak. Ha a regényben leírja a mai estét, ott nem engedheti el Flüelent. Kiröhögnék. Ráfognák, hogy impotens, miközben fogalmuk sincs, mi zajlik benne. Nem értik, hogy vannak férfiak, akiket nem a farkuk irányít, akik uralkodni tudnak rajta. Baszni az állatok is tudnak. Vagy fölösleges uralkodni rajta? Nincs miért? Vagy mégis van?

Valentin egyszeriben közel érezte magához Flüelent, mintha csak azért taszítaná el magától, hogy fölébressze vágyakozását. Gondolataiban megnyugodva érte el az álom.

Másnap délelőtt fölnyitotta a gépet, hosszú levelet írt Bennek a tegnap éjszakáról. Dél elmúlt, mikor befejezte, s újraolvasva látta, tíz oldalnál is hosszabb. A kaland befejezésén nem változtatott, Flüelen magányosan baktatott haza az üres utcán.

Harmadszorra is átolvasta a levelet. Ben se értené. Ez csak rá és Flüelenre tartozik. A levelet nem küldte el.

Kikapcsolta a gépet és ebédelni indult, mikor az iratok között meglátta a meghívólevelet. Bürde fejébe ma nyomják a babérkoszorút.

Bürde egész lénye ingerültséget váltott ki Valentinból. Az írónőből sugárzott a tehetségtelenség, az élet hiánya, mégis mindenütt ott volt, mindenütt elismerték. Persze, ha nincs tehetsége, nem tehet mást. Mindemellett Valentin saját tehetségbeli fokozatát nem tartotta számon. Azt gondolta, ha a tehetség függvénye a mindent magába habzsoló habitus, akkor a tehetség képtelen a magányos hős fejlődéstörténetét bejárni, ami előmenetelén nem, de művein idővel meglátszik.

Bürde képtelen a világot támogatni, örök vesztes, mert nyerni akar. Fordítva bizarrul hangzik: az örök nyertes folyton veszíteni akart. Vagy ahogy az öreg Hurut mondta, nem akar nyerni, így veszteség sem éri.

Pedig az emberek szemében mégis Bürde a nagy író, Valentin, aki folytonos küzdelemben él, egyszerűen nem létezik számukra, mert az élete nem ünnepek és díjak sorozata, csak munka.

Valentin visszadobta a meghívót, kinézett a Friedrich-féle fára. Ma este mégis el kell mennem, gondolta, ott lesz Malbum, Flüelen, és nagyjából mindenki; talán valami újat ismét megtudok.

Akár közelről, akár távolról nézte a szekrényt, nem talált az estére megfelelő ruhát. Minden öltözéke kopott, elnyűtt, agyonmosott. Kivette a fekete farmer78