Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinston rugói
Fölkapta a fejét, látja-e valahol? Idős asszony menekült kerekes táskájával a vihar elől. A szél vad erőkkel rázta a fákat, ágak szakadtak az útra, mindent magával sodort a szél. Valentin az állomás épületébe lépett, odakint már villámlott. A vihar zaja az állomás zajába olvadt, a szél zúgásából emberi hangok zsongása lett. A pénztárhoz lépett, a menekülés kapujába.- Mikor megy vonat Budapestre? - kérdezte Valentin köszönés helyett. Úgy érezte, mindenki részese az ellene szőtt összeesküvésnek, ő pedig senkinek nem fog megbocsátani.- Ma este indul, de nem innen, hanem a fővárosból.- Remek. Melyik vonattal érem el? - kérdezte Valentin, s most minden szavával a megkönnyebbülést táplálta magában. A pénztáros fölnézett az órára.- Pontosan háromnegyed óra múlva indul, amivel még éppen eléri.- Háromnegyed? Nincs másik? - mérgelődött Valentin.- Sajnos nincs. A következő pedig holnap ugyanebben az időben indul Budapestre. Valentin tehyerébe temette a homlokát, hátranézett, nem állt mögötte senki, nem várakoztak. Most hagyjam itt mindenemet? Egy fél élet mire összevásárolom a ruhatárat. Azt a sok rohadt kacatot. Ki lehetne dobni az egészet.- Holnap? - kérdezte Valentin, de igazából ezzel is csak időt akart nyerni. A pénztáros arca kisfiúsra változott, kerek gombócok formálódtak az arcán, jelezve, nem tud segíteni.- Jó, akkor holnap estére kérek egy jegyet, és a csatlakozáshoz is - mondta Valentin. A fiú kiengedte a lufikat, az ujja szaporán mozgott a billentyűkön.- Készpénzzel vagy kártyával fizet? - kérdezte. Valentin úgy érezte, ha ezek után még egy kérdést föltesznek neki, szétrobban az agya, és beteríti az induló és érkező vonatok menetrendjét. X. fejezet Valentin egész este reszketett a fáradságtól, fázott, az ujjai elgémberedtek, mindenestül belebetegedett a megaláztatásba. Olyan volt, akár egy kőre pottyant hideg krumpli. Kibontotta az összes bort, amit otthon talált, és ellenállhatatlanul kiütötte magát. Éjjel mélyen és mereven, ruhában aludt az ágyon. Szemüvege a földön hevert, inge a nyakába csúszott, bal lábán rajta volt a papucs. Hajnalban fölébredt, a hegy mögött még nem kelt fel a nap. Kibotorkált a vécére, szemét félig csukva hagyta. Dolgavégeztén levetkőzött, visszabújt a takaró alá, aludni akart. Órákat feküdt félálomban, a tegnapi események apró gömbökben robbantak szét a fejében, majd újra keletkeztek és ismét fölrobbantak. Kínzón emésztette 66
