Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Vekerdi László: Isten szalmaszálán (Buda Ferenc legszebb versei)
kajla sánta hóka lompos szélhám felleghajtó zűr ügyekben főkolompos százalék-szakajtó tarka göncök dús loboncok dekorált grabancok körbenyalják im a koncot kurucok s labancok. ... Arany jut eszébe az embernek: „s volt, kit honszerelme hajtott / megragadni minden koncot / nehogy más ellopja még." Amint a „mások titkait te lesd ki" milyen pompás (poszt)modemizációja József Attila „maradj feleslegesnek"-ének\. De hát Buda Ferenc poé- zisének mély beágyazódását a magyar költészeti hagyományba régóta hangsúlyozza az irodalomtörténet-írás. Ebben a versében a dies irae beillesztése a magyar jelenbe a páratlan remekelés. A néhány kiemelt strófa még csak érzékeltetni se képes a nagy vers Juvenalishoz méltó keserűségét és - Kiss Ferenc szép szavával - felszántságát. De nem is ez az idézésük célja. Csupán az irányt szeretné sejtetni, ahogyan a Füvek példájától az Isten szalmaszálán felé vezet. De kinek vagy minek az iránya ez? Bizonyosan nem Buda Ferencé vagy a Heteké. Az ország? Kelet-Közép-Európáé? vagy éppenséggel a „globalizálódó" Világé? így sommásan ez sem mondható. De az Isten szalmaszáláriba beválogatott 70 vers között mégiscsak feltűnően sok a helyzetfelmérő vers, a látlelet-vers, és ezek az egymást követő kötetekben szaporodnak. Akad ilyen a régebbi versek között is, mindjárt például a híres három vers, ami miatt a költőt egy esztendőre börtönbe zárták. Bekerültek ezek is a Szalmaszálánba, legnagyobb és legismertebb állapot-felmérő versével, a Tanya-hazámmal együtt. A nagy vers KI LÁTOGAT MEG címmel önállóan is szerepelt részéről írja Szekér Endre: „A tanyákon magányosan, elhagyatottan élő öregemberekről készített itt a költő versben szociográfiát (ahogy Lakatos Vince pedig filmen)." Az Árvaföld (2000) előtti kötetekben ritkább ez a típus a maga sorsát faggató, „öntanúsító" versekkel szemben. De semmiképpen sem beszélhetünk két külön versféleségről; a Tanya-hazámban is megjelennek öntanúsító részletek; az Ébresszen aranysíp mintegy központi tengelyének tekinthető Roham pedig egyenesen a kétféle típus szintézise. „Látlelet" és „öntanúsítás" hogyan is lenne elválasztható egymástól a költőnél, akinek a vers cselekedet és szolgálat. Az Ébresszen aranysíp mesteri elemzésében Szekér Endre „a megszokottnál komolyabb értékelést" adó fülszövegből idéz hosszasan: „Egy szikárra és pontosra, fontosra és a lét tüzében véglegesre kiérett költő szól hozzánk ezekből a versekből, keményen, tisztán, egyszerűen, szívünket-megdöfően. Buda Ferenc első kötete óta olyan költővé érett, akinek szava hitel és bizonyosság. ... Nehéz élet, nehéz sors, nehéz és fárasztó hétköznapok vas-csörgése és vas-csengése szól ezekből a versekből. Ez a Buda Ferenc-i vas-világ, a vasak keménysége és tartóssága: a biztatás, az önmagát keményítés és fegyelmezés biztatása, hogy élni tudjon, és ne reménytelenül. A szegény és nehéz élet hétköznapjairól, személyi sorsa keménységéről, a magyar alföld tüzeiről, saráról, őszéről, a tanya-Magyarország nem-könnyű életének konok és tiszta vállalásáról beszélnek ezek a versek. És nem keserűek Buda Ferenc versei, hiszen ez a vad életko- nokság: szeretet, a jövő szeretete, s azé a jelené, melyet a kétkeziek formálnak naponta, s amelyben nehéz halandó életük elvirágzik." De ez csak az egyik, a napos oldal. Az Ébresszen aranysíp (1970) és benne a Roham elemzésében Szekér Endre látja és megmutatja a másikat is. És a fülszöveggel ellentétben ebben a megvilágításban merőben más értelmet kap a Buda-versekben oly gyakori „vas": 41
