Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Nagy Gábor: Buda Ferenc-torzó könyvekkel

rímekkel a sorokat az Össztánc; „a leosztás: kinek éhkopp / kinek tele tál / fölemészti ez a világ / aki vele hál" - őrli a félrímes sorokat a Malom.

Olyasféle hangváltás érezhető e versek kapcsán Buda költészetében, mint a Farkasok óráját író Baka Istvánnál: ott az Esős tavasz és az Őszi esőzés párversei érzékeltették a századvégi hangulatot ily rigmusszerűre hangolt, szándékosan túldíszített, rímjátékokkal tűzdelt versbeszéddel. Bakánál e változás a Yorick-versek még frivolabb szabadverseihez vezetett, míg Buda Ferencnél két másik verstípus felé nyílt innen ösvény. Egyik astrofikus, gondolatibb jellegű, a másik a játékosság felé vezet: limerickekhez és anagrammákhoz.

Az első változatnál érezhető, hogy még kísérleti stádiumban van az újabb regiszter kikeverése. A reflexív elemek nem mindig szervesülnek a versbe. Kritikájában Sturm László említi, hogy az Üzenettörlés, az Árapály és a Tér, idő zárlata túlbeszéli a verset, az utolsó sorok függelékek maradnak. Mindemellett ezek és a Fohász a virradatban, ha a Rigmusok..., Össztánc és Malom remekléseivel nem is érnek föl, az új Buda-vers izgalmas lehetőségeit ígérik, például ilyen, a józan helyzetfelmérést a groteszk látásmóddal vegyítő sorokban:

Oda az Éden. Lágy emlékeit vak szél repíti pöndörült levélként.

Illúziód, ha volna még, temesd el - túladni rajta ingyen vagy haszonnal sem másokon, sem rajtad nem segít.

Gyékényt sodorni, vesszőt hajtogatni vagy kőtömböt faragni lenne jó.

De láss körül: a szép szelídeket torz, arctalan szörnyek kerülgetik.

Szegecsek. Szarvak. Fölös végtagok.

Búzád, rozsod patkányok fölzabálják.

Beüzemel e működő gyehenna.

Kinek jut majd a négycsecsű boszorkány?

Kire marad a műlábas csikó?

Az Elégia a működő gyehennáról már-már apokaliptikus képeire e hűvös szikársággal megvallott értéktanúsítás válaszol: „Oda az Eden. Poklunk evilági. / De mégis: élj. De mégis: irgalom."

Két, Budánál ritka, esetleg szintén új lehetőségeket megnyitó szerepvers kapcsolható még az előzőkhöz. A gondolati jellegű Petőfi utolsó látomása, és a karneváli versekhez közelebb álló, az ironikus távolságtartás ellenére is vádlón gunyoros hangú Tiborc tűnődik. „Fura egy fordított világ ez: / az lesz vátesz, aki lóvá tesz” - kezdődik egy remek szójátékos rímmel az utóbbi, s a befejezés is öniróniával fejezi ki a hatalommal szemben állók közösségének értéktanúsítását: „így tehát, testvér, mi: Tiborcok, / húzzuk összébb a gatyakorcot.”

A limerickek és anagrammák előzményei az Árvaföldben a haikuk. Ám az Árapály rövid versei - kivételek az itt is olvasható haikuk, amelyek inkább önironikusak, a költői én létfilozófiai számvetései - ironikusabbak, olykor szarkasztikusak, nyelvi játékok konstruálják szövegüket. Társadalmi léthelyzetünk diagnózisai e versek - a limerickek közül az egyik legjobb a Kelet-Közép: „Lám csak, mint afféle „kis nép", / jól reáfaragunk ismét. / Kucorgunk, haj, komám, / Balkán hűs balkonán, / seggünkbe nyomják a klistélyt. / (Nálunknál balekabb nincs még.)" A limerickek és karneváli énekek társa a Triptichon Pannóniából - mintha Baka István Yorickja támadt volna föl Buda soraiban, csak éppen ezredvég utáni korérzékeléssel. A háromrészes vers három stációt vázol föl. Az első

34