Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Fekete J. József: Egyetlen felesleges szó se (Buda Ferenc verseit olvasva)
rodalmat, a kisajátított természetet jelképező kert köré, számára ugyanis a kert korántsem egyenlíthető ki a költészettel, a kertészkedés nem azonosítható a versírással, mégis nagy ívű ódát, káprázatos verset ír Kert címmel, amiben a kert inkább az emberi létszféra megjelenítőjévé válik, a dolgos kezek és a szegények birodalmaként éli meg a természet minden adományát: „kavargó nyugalom gond- / terhelt kicsi ország, kímélettel / körülhatárolt birodalma / só-lepte szorgalomnak", ugyanakkor a kert a „takarékosok tőkéje, / gyermekkor tenyérnyi dzsungele”, illetve: „leigázott növények rendje, / szelíd szövevény„földtől lopott parányi haszon / lelőhelye, szegénység címere", a kert szinte minden, ami a modern kor magányosainak, a falusi és a tanyán élő emberek behatárolt világát jelenti: „6, kert, leigázott, emberi szívből kisarjadó növények szelíd országa, parányi haszon lelőhelye, szegénység címere, ó, kert, te mindenből-egy-kevés, ó, kert, aggodalom ünnepe, kímélet végigtérdelt temploma, ó, kert, gyerekkori emlékek erdeje, kavargó nyugalom élő ágya, ne légy menedék!" Egyetlen dolog nem lehet, nem szabad, hogy azzá váljon a kert: a kivonulás terepe, az elrejtőzés zuga, az öncélú bíbelődés terrénuma, a nem-vállalás menedéke, vagyis a költészet köldöknéző metaforája. A forradalom idején, majd a bebörtönzés során a verseket szülő zaklatottság nyomába a nagy ívű indulat és a hosszan kitartott hang kerül, a rövid(ebb) darabokat és töredékeket hosszúversek követik, olykor fennkölt hangon, olykor a narratív, folyamatos időrendiség köré épülő, ismétlődésekkel nyomatékosított, áradó versmondatokból építkezvén, a sodró beszédfolyamból minduntalan bámulatos metaforák, „villámló szavak" buknak elő, minduntalan emlékeztetve és figyelmeztetve az ember parányiságára és a világ (értsd: természet) végtelenségének felfoghatatlanságára, amihez csupán alázattal lehet/szabad közelíteni, különben a világot működtető roppant, és az ember iránt közömbös erők szertelenségükben összeroppantják az egyént. Sorsa az lesz, amit nemtelen (ember)társai szántak neki, de a „leszegett nyakú konokság"-ot, a költő (itt nyugodtan használható a nagy kezdőbetű: Költő) természetét ember nem törheti meg. Az olyan típusú költőknél, mint Buda Ferenc, a vallomásosságot referenciális értelemben kell értelmezni, a líra szorosan és hitelesen kötődik az életrajzhoz, valós események tevődnek át a vers érzelmi-megjelenítő síkjára. A költő életrajza első szakaszának versbe épülő szintézisét a Füvek példája című költeményből olvashatjuk ki: „Hogy is láthatnék villámló szavakhoz megszabadult tekintetemmel? Hisz voltam én is rajongó kölyök, madarakhoz igazított járású, könnyű lábon futottam, egyenest, sugárzó képpel, mint aki lámpát nyelt reggelire, és horzsolást, hideget, meleget: mindent kihevertem. Aztán jött ama keresztben fújó vihar, 24
