Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Fekete J. József: Egyetlen felesleges szó se (Buda Ferenc verseit olvasva)
metafizikai borzongását („Nincsen semmim, egy kevés se, / lehet, nem vagyok már én se."), amit végül a verset indító kedélyességbe fordít („Milyen jó a csupa semmi: / sohasem kell megkeresni") [Semmi]. A feltételezett időrendet követő olvasás során néhány önmeghatározó és szerelmes vers után egyszerre csak romantikus lobogással nyomatékosul az egymáshoz tartozás, az elköteleződés, a vállalás, az angazsálódás tudata („ezerként de egyként"[...] „maradok egésznek / ezer darabban is / egy lobogó lészek"), sejtjük, 1956-nál tartunk, és máris egy panaszdal zúdul ránk, arra meg már felkiáltó-felszólító mondattal indított vers csap le, szinte fizikai közelségbe hozva a forradalom mozgásait, az érzelmi hatást a vers szakaszolása külön mozgósítja. Ezekben a forradalom idején született versekben az a bámulatos, hogy a mérhetetlen hőfokú indulat - mi másból teremne a vers? - nem deklaratív szólamokban, hanem pazar képekben csapódik le, és ma már, az 1956-os olvasattól fél századra eltávolodott világban is hitelessé és fontossá teszik a verseket [Távoli..., Rend, Tizenöthúszéves halottak, Pesten esik a hó, írásjel nélkül, Vagyunk verebek...]. 1956 költői témaként 1998-ban újra fölbukkant, akkor azonban már csak töredék születhet, ennyi idő elteltével ugyanis a vers már szembeszegül mindazzal, ami történelem, ami személyes élmény, az indulattal szemben a versről való gondolkodás mondatja, íratja a kimondhatatlanság, a befejezhetetlenség gondolatát. Buda Ferenc ezen - korábbi - pályaszakaszának volt egy irodalmon kívüli olvasata is. A forradalom idején a versek természetesen nem jelentek meg nyomtatásban, hanem másolatokban terjesztették egymás között az egyetemisták, azokban a napokban ugyanis ezekbe a költeményekbe lehetett kapaszkodni. Ugyanakkor az ügyészségre is eljutottak az Égető álnév alatt írott - és valószínűleg a szerző kézírásával sokszorosított, és a szerző által is terjesztett - versek, ahol pedig az államrend elleni izgatás bűncselekményét kimerítő dokumentumként olvasták őket. Buda Ferenc ugyan ösztönösen meglépett az őt kereső nyomozók elől, de alig félnapi bujdosás után besétált a rendőrségre és föladta magát. Ebben a gesztusában benne van bizonyára a fiatal naivitás, amivel elfogadta apja biztatását, hogy majd kimenti az ítélet alól, kihozza a börtönből, de benne lehet a cselekedetét, a versét vállaló fiatalember konoksága is, annyi azonban mindenképpen bizonyos, hogy Buda Ferenc ekkor szerezte az örök életre szóló tapasztalatát, hogy a költő versében hatalom van, cáfolhatatlan erő, lám, tömegeket lelkesített, magára meg kihívta a balsorsot, és ez a tapasztalata meggyőződésévé vált. Végül a Rend, a Tizenöt-húszéves halottak, és a Pesten esik a hó című versek miatt egy évet ült börtönben. Ami újabb nagy tapasztalatnak bizonyult. A vers hatalmába vetett hite a költészet morális angazsálásának motorjaként működött, ugyanúgy, mint előtte József Attilánál, majd vele párhuzamosan Pilinszkynél, Petri Györgynél, el egészen Sziveri Jánosig, természetesen elkülönböződő tematikai világgal és anyaggal, immanens megszólalásban. A derű ismét a szerelem nyomán lopózik vissza a versbe, amikor a költő újra zöld termést kíván gondámyékos földjére és talán már hagyná elűzni a homloka házereszén feketén ülő gondokat. A szellemi nyugalom és a szerelmi béke megnyugvást teremtő pillanatait azonban szinte azon nyomban földúlja a militáns, parancsuralmi elvek és módszerek újbóli föl- bukkanása, illetve soha igazán eltűnése, ami fölötti elborulása újfent kamaszos hevületbe tornyosul; a falkához tartozás változó jelképei mögé rejtőző, új alakot öltő, régi szemléletű „névleg-emberek" újbóli fölbukkanása felébreszti a régi/sohasem múló félelmeket a költőben. Ebből a megújuló elkomorodásból sarjadnak ki az olyan miniatűr remekek, mint például a Kihűl című vers, amiről nagy valószínűséggel hihető, hogy börtönvers, miként azok az időbeli környezetében olvashatók is. A börtönversek is vallomások, miként Buda Ferenc legtöbb költeménye, a „veszélyes versei" miatt hazájában idegenné lett költőt itt a szerelem mellett a nemzettársai (jobbik) részébe vetett hite is vigasztalja és élteti, az „őrzöm a parazsat / és mérem a világot" elhivatottsága és elkötelezettsége erősebb a versben 22
