Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - AZ 1956-OS FORRADALOM EMLÉKEZETE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinson rugói

- Grütze - mondta a nő, aztán a férfi is.- Helló - mondta Valentin ügyetlenül, mélyen zsebébe fúrta a kezét, mint aki helyes kifejezés után kotorász.

Az utca végén, ahol a főútba torkollott, két pad állt az út széli zebra mögött. Valentin leült a padra, hátát a támlának vetette és figyelte az embereket, hogyan köszönnek egymásnak.

Lassan dél, a forgalom erősödött, nem hallott semmit a zajban.

Már majdnem fölállt, mikor egy asszony tolta elé kerékpárját, s megkérte, tartsa egy pillanatra, amíg megigazítja a térdzokniját. Vagyis erre gondolt Valentin, nem értette, mit mond a nő, aki végül a cipőjét kötötte be.

Valentin a kerékpár kormányát fogva fölállt, angolul magyarázott.- Elnézést, asszonyom, meg tudná nekem mondani, mit kell arra válaszolni, hogy Grütze?- Semmi probléma, nem zavar - mondta a nő -, de még nem vagyok férjnél.- O, ezer bocsánat, kisasszony - mondta Valentin, s most vette csak észre, hogy férfivázas bicikli kormányát tarja a kezében.- Semmi probléma, semmi - folytatta a nő -, mondja csak azt nyugodtan másoknak is, amit ők mondanak magának.- Áhá! - mondta Valentin. A nő a kerékpár felé nyújtott karral jelezte, kéri a bringát, majd vállához húzva kézfejét kacsaszerűen búcsút intett.- Csáó!- Csáó! - Valentin hosszan nézett a nő után, aki a következő sarkon befordult a kóser étterem felé.

Dél volt, Windmühle harangjai pár másodperces késéssel kongatták a delet, s mire mind bekapcsolt, a város egyetlen harangzúgásba olvadt, melyből tüske- szerűen álltak ki az autók csípős dudái.

Valentin egy utcai pavilonnál grillezett zsömleszeletek közé szorított toszkán kolbászt nyomott a szájába, a mustárt a szalvétából nyalta hozzá. Pohár sört ivott rá, majd percekig vizsgálta üres tenyerét.

Nem volt benne kolbászzsír. Eltűnt. Vagy fölszívta a bőre. A keze olyan tiszta volt, mint a csecsemőké.

A pavilon elején sorakozó toszkán kolbászokat nézte, melyek kézmosásra is alkalmasak.

Kipróbálom újra, gondolta, de egy tíztagú kínai társaság ugrott rá a bódéra.

A házak között fölnézett az égre, a némán szaladó füstfelhőkre, s hirtelen azt gondolta, igen, Windmühlében vagyok.

A harangzúgás még ott remegett a tavaszi lombok között, ismerős verebek és galambok csipkedték a rügyeket. Valentin torka elszorult, fátyolos könny szökött a szemébe, hálát érzett, s benne mégis kétséget, vajon meddig tart ez így?

Valentin a város kis utcáin sétált, térképet rajzolt fejben, melynek mellékvonalai a tóhoz és a főúthoz viszonyítva futottak.

Az egyik sarkon megpillantotta a könyvtár épületét, mellette széles kerékpártartók. Megállt a kétszámyú lengőajtónál, amely kifelé és befelé egyaránt jól

95