Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - AZ 1956-OS FORRADALOM EMLÉKEZETE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinson rugói
Visszatért a szobába, kipakolta a táskát, berendezkedett a fürdőszobában, letusolt, és a pokrócba csavarva elaludt. Sötét volt, mikor fölébredt. Sárga fényű utcalámpa rajzolt ablakot a falra. Telefoncsörgést hallott. Mintha a másik lakásból szivárogna át. Tompa, mély hang. Pedig a fal az ablaknál fél méternél is vastagabb. A telefon elhallgatott. Valentin mozdulatlanul feküdt a pokróc alatt, minden ismeretlen volt körülötte, még a sötétség is. Néhány perccel múlt tíz, kialudta magát, de újabb kérdések gyötörték. Mit keresek én itt? Kaptam egy levelet, otthon fölszámoltam mindent, utaztam ezer kilométert, és itt fekszem egy idegen ágyban, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Van ilyen? Fölkapcsolta a villanyt, tiszta ruhát húzott. Öltözés közben először figyelte meg aprólékosan az íróasztalt, amin majd dolgozni fog. Az asztal alá csúszva lehetetlenül alacsony karszék, szélesen domborodó, kényelmes ülőkével. Az íróasztal lapja alatt keskeny, nagy területű fiók, oldalt hárompolcos szekrény, amiben rátalált a pirosán világító telefonra. Fölrakta az asztalra, fölemelte a kagylót. A meghívóról betárcsázta az Alapítvány számát. Tíz óra elmúlt, rögzítő hangja szólt. Valentin lecsapta a kagylót. Biztosan tudják már, hogy itt vagyok, gondolta. Pulóvert húzott és becsukta az ajtót. Kulcsa nem volt. Az Alapítvány bizonyára gondoskodik kulcsról, ha szükség van rá. Az utcán hűvös, párás levegő járt, az utcalámpák magasról szórták a fényt. Valentin egyedül bolyongott a városban, mintha senki nem lakna errefelé. A távoli keresztúton autó suhant át. A meredeken lefutó járdáról belátott a világos kertekbe. Fehér macska ült a fűben, sötét nyakörvet viselt. Fejét félre billentve nézte a vánszorgó bogarat. Lefelé könnyebben esett a járás, mint délelőtt föl a két csomaggal. A kék-fehér csíkos törülköző még a járdán hevert. A korlátgömbre húzott fejkendő már nem volt a helyén. A keresztúton jobbra fordult, arról jött délelőtt. Az utcára fényes kirakatok sora szórta a fényt. Ékszerek, ruhák és gyümölcsök, tévék, párnák és szőnyegek, órák, könyvek és antik miniatűrök. Valentin letért a part felé, ahol fényes lámpagömbök világítottak. Erősen visz- szametszett platánok a parti sétányon. Kevéske levelükkel olyanok, akár babérral díszített uralkodók, akik az alkalmas pillanatot várják, hogy vízbe vessék magukat. A partfok végében két hattyú szobra állt. Valentin, mintha csak fogódzót keresne, megmarkolta az egyik hosszú, sima nyakát. A partról visszanézve jól látszott, hol vannak még nyitva mulatók, de nem volt kedve beülni a füstbe. A tó fölé magasodó távoli hegyek sötét körvonalát 90
