Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Vekerdi László: Staar Gyula: Fizikusok az aranykorból
Vekerdi László Staar Gyula: Fizikusok az aranykorból „Beszélgetések" mondja az alcím, a könyv végén pedig megtalálhatók „A főszereplők" címmel a legfontosabb életrajzi adatok, fényképpel, a tizenötökről, akikről a könyv szól. De csakugyan róluk szól, csak róluk szól a Fizikusok az aranykorból? Róluk is, persze, de másokról is, másról is; szól a Beszélgetésekben minduntalan vissza-visszatérő nagy fizikusokról - nevezzük őket a Főhősöknek -, a huszadik századi fizika felvirágzásáról és jelen perspektíváiról, a nagy vállalkozást, a mindennapi munkát segítő és akadályozó körülményekről (az embereket is beleértve); végső soron pedig szól a mi sorsunkról, rólunk, korunkról. Ahogyan egyik meghatározó főszereplő, Nagy Károly professzor fogalmaz Staar Gyula kérdésére: Professzor úr, kérdi S. Gy., elindulni a legnehezebb, így aztán a végén kezdem. Milyen volt a kor, amelyben alkotó éveidet élted?- Erre könnyen válaszolok, mivel magamnak is sokszor föltettem a kérdést. Életem alkonyán egyre többet foglalkoztat a XX. század fizikájának története. Fiatal fizikusként, egyetemi oktatóként e század második felében tevékenykedtem. Ma már nyugdíjasként, megöregedve pillantok vissza rá, elmélkedek rajta, és egyre jobban erősödik bennem a meggyőződés, hogy a XX. század fizikája megismételhetetlenül szép, egyedülállóan csodálatos történet. A kor, mely keretet adott hozzá, ennek ellentéte: gyalázatos századot hagyunk magunk mögött. Két világháború, diktatúrák követték egymást... Lehangoló században éltünk, melynek csodája a fizika volt." És a rengeteg munkát, tanulást, felfedezést, élményt, kalandot, küzdelmet felidéző-bemutató dialógus végén Staar Gyula visz- szatér az első kérdéshez, jobban mondva folytatja azt: A XX. századot sokan a fizika századának tartják. A XXL század a biológiáé lesz, jósolják. Milyen jövő vár a fizikára? Várhatunk tőle meglepetéseket a XXI. században?" A professzor szépen, okosan, megfontoltan, tömören válaszol a kérdésre; ez azonban már az olvasóra tartozik, a recenzens dolga a figyelem felhívása magára a kérdésre, amely valamilyen formában minden beszélgetésben visszatér. Ez és hasonló visszatérő kérdések - például a Főszereplő gyermekkorára, iskoláira, egyetemi éveire, kutatómunkájára, tanári tevékenységére, könyveire és így tovább - rendkívül fontosak: nem utolsósorban ezek fűzik a Főszereplők egymástól szükségképpen úgyszólván mindenben különböző elbeszéléseit-emlékezéseiket szervesen és elválaszthatatlanul összetartozó egésszé; csodálatos fizikusokról és lehangoló korukról-korunkról szóló szívszorítóan izgalmas regénnyé. Ahogyan az Aranyketrec, Benedek István műfajteremtő remekelése a hatvanas években, úgy lesz napjainkban - a Fizikusok - ha nem is föltétlenül irodalomtudósok és kritikusok körében - korunk nagy regénye. De térjünk vissza a visszatérő kérdések szerepére, közelebbről a fizika jövőjére vonatkozóra. Mert ez mindjárt az első beszélgetésben felmerül: „Az embernek az a benyomása, hogy az elmúlt egy-két évtizedben a fizika fejlődése lelassult az előző évekhez viszonyítva... Ön szerint mi lehet az oka? - kérdezi 1977-ben Staar Gyula Paul Diractól. - „Néhány fundamentális idea az, ami a fizikából hiányzik - válaszolja »a hallgatag zseni«. A fizika 101
