Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - Monostori Imre: Sárközi Márta és a (második) Válasz

modorához híven lehetett a népi mozgalom tagja". S ezen túlmenően: Sárközi szerkesztése idején az első Válasz „egy időre nemcsak a népi írók folyóirata, hanem minden haladó magyar gondolkodó és író mágnese volt". Vagyis: Sárközi Györgynek sikerült az, ami csak nagyon keveseknek: a kettészakított magyar irodalomból rövid időre, a Válaszban újra egységes, nemzeti irodalmat fölmutatni.

Sárközi Márta és az irodalom viszonya ugyancsak jellemének egyik sarkalatos vonására utal, sőt azt meg is testesíti: ő az egészséges antisznobság szókimondó képviselője. A már idézett memoárjában így ír erről: „Irodalmi ízlésemet (is) magamnak kellett kialakítanom. Már az anyatejjel szívtam magamba azt a tévhitet, hogy az irodalom fontos dolog, mondhatni a világ közepe. Még meg se születtem, Ady már verseket írt rólam, az anyámról szóló Margita-ciklusban." Maró gúnnyal ír és beszél - később is - az okoskodó sznobériáról, a felfújt semmitmondásról, az írók jellemtorzulásairól és acsarkodásairól. Meg aztán a klikk-irodalom talmi és megbízhatatlan „értékvilágáról" is megvan a maga véleménye. Az idők folyamán „megtudta", hogy „jó irodalom, ami realista, jó irodalom, ami szürrealista, jó irodalom, ami a tömegekhez szól, jó irodalom, amit csak a kiválasztottak értenek, jó irodalom, ami felvidít, jó irodalom, ami lesújt, (...)jó irodalom, ami pártos, jó irodalom, ami pártatlan, jó irodalom, ami kijelentő jellegű, jó irodalom, ami feljelentő jellegű. Nemrég jöttem rá, hogy az egész irodalom nem is olyan jó." Igaz, ez az ironikus, gúnyos véleménylánc már a (második) Válasz után íródott - ám meggyőződése ugyanez volt a Válasz idején is. Amely szerint a helyzet igen egyszerű: az egyes művek önértékei a döntőek.

*

A háború után, 1945—46-ban a magyar irodalmi (szellemi) világ életben maradt tagjainak színe-java érezte úgy, hogy a Válasz (1934-1938), majd az Illyés-féle Magyar Csillag (1941-1944) folytatásaként nagy szükség van egy új folyóiratra. Annál is inkább, mivel már megjelent a színen a debreceni Ady-társaság Budapestre hozott folyóirata, a Nyugat (és részben a Magyar Csillag) folytatását remélő Magyarok; továbbá létrejött a Madisz lapja, a Valóság s a kommunista irányvonalú Forum is. Ugyancsak ekkortájt (1946 júliusában) látott napvilágot az első Újhold-íüzet, mely lap egyértelműen (és harcosan) a Nyugat elvei folytatójának tartotta magát.

Illyés Gyula, Bibó István, Németh László és Sárközi Márta egyik fórumot, irányzatot sem érezte a magáénak: új folyóirat-alapításon gondolkodtak. Németh ki is osztotta a szerepeket: Sőtérre, Bibóra és Sárközi Mártára kell építeni a lapot, Illyésnek „periodikus természete van", legjobb, ha Sárközi Márta „önmagát tekinti szerkesztőnek, Gyuri [Sárközi György] gorombább szellemének, s a férfiakat munkára és fegyelemre kényszeríti" - írta 1946 tavaszán. Majdnem így is zajlott minden (talán csak Sőtér nem kapott főszerepet); s 1946 októberében megjelent a (második) Válasz első száma.

Illyés Gyula, akinek a nevén volt a lap, aki hivatalosan a főszerkesztő volt, bevezető programnyilatkozatot tett közzé az első számban. „Sárközi György emléke előtt tisztelgünk. Ott folytatjuk, ahol ő abbahagyta" - szögezi le. A Válasz annak az irányzatnak kíván fórumot biztosítani, amely semmit fel nem adva a magas igényből, nem éri be a „puszta írói fölfelé törekvéssel", azaz nemcsak az irodalmat fogadja el „érlelőnek, hanem az »életet«" is. Nem a teljes magyar irodalmat kívánja képviselni, de azt a részét igen, amelyiknek célja „a szegényparasztság tökéletes anyagi és szellemi egyenjogúsítása". A Válasz köre a magyarságnak való demokráciát kíván, s meg kell magyaráznia „hogyan fér, sőt tartozik össze szorosan felső műveltség és néphagyomány, haladás a világgal és aggódás a nemzetért (...)". Ez az illyési program láthatóan és jellegzetesen „harmadikutas", azaz nemzeti program.

108