Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Monostori Imre: Sárközi Márta és a (második) Válasz
Monostori Imre Sárközi Márta és a (második) Válasz „Ez volt élete legkedvesebb játéka" (Sárközi Mátyás) Menedékház címmel remek könyvet állított össze (szerkesztett és írt) a nagyszerű asz- szonyról, Sárköziné Molnár Mártáról Széchenyi Ágnes. A Lloyd-ház és a Csiga út című bevezető tanulmányában tartalmas, élvezetes stílusú és pontosan fogalmazott életrajzot ad, s még valamit, ami elengedhetetlenül fontos a továbbiakban: jellemrajzot. „A gyökerek - írja Széchenyi Ágnes - (...) a nagyszülőkhöz, a Vészi-házba vezetnek vissza." A Lloyd- házba. A nagypapa zsidó sajtóbáró, irodalomszervező és politikus: Vészi József. Édesanyja a nem kevésbé híres Vészi Margit, akit Molnár Ferenc - a még inkább ismert- színdarabíró fenomén vett feleségül 1906-ban. 1907-ben megszületett Molnár Márta. Anyja és apja keveset törődtek vele, távol éltek tőle érzelmileg is, fizikailag is. O maga tehetséges, jó eszű, jó megfigyelő, minden élményét mélyen átélte és elraktározta. A zsidó asszimiláció jelenségei és problémaköre (az ezzel kapcsolatos politikai hullámverésekkel együtt) egész életében foglalkoztatta, ámde ebben a nagy zavarban sem Vészi nagypapa, sem a család életmódja, sem a család tagjainak sorsa, szokásai nemigen segítettek eligazodni. Miként visszaemlékezésében írja: „A család férfi tagjai hol emigráltak, hol immigráltak, hol az volt a baj, hogy zsidók, hol az, hogy keresztények, hol az, hogy kitértek, hol az, hogy visszatértek. A nagypapa mindenünnen kapott kitüntetést, plecsnit, emlékérmet, oklevelet és babérkoszorút. A nagybácsik hol börtönt, hol amnesztiát kaptak. 1943-ra már teljesen megzavarodtam magam is, bújtattam kommunistát a hátsó szobában, harmadikutast a cselédszobában, nyilast a vécében, zsidót a padláson, keresztényt a pincében. Ennek megfelelően boldogult férjemről is hol emlékbélyeget nyomtattak mint baloldali mártírról, hol emlékcikket mint jobboldali elhajlóról." Ebből a visszaemlékezés-részletből nemcsak a napi politikától elforduló, s csak az embert magát fontosnak tartó szemlélet rajzolódik ki, de roppant jellemző Sárközi Márta hanghordozása, válasza, életfelfogása szempontjából a fölerősített irónia, az élet összevissza menetének, sokszor abszurd voltának a felismerése, hangsúlyozása. Gyermekkorában sokat utazott, utaztatják, bejárja fél Európát, számos iskolában tanul, négy nyelven olvas és beszél, közel kerülnek hozzá a művészetek (különösen a zene és a képzőművészet). Rövid első házassága után férjhez ment Sárközi Györgyhöz, aki költő, regényíró, műfordító, az első Válasz legendás szerkesztője, az Athenaeum vezető munkatársa, a „Magyarország fölfedezése" sorozat elindítója és gondozója, a katalizált és érzelmeiben is asszimilált zsidó értelmiség egyik legnagyszerűbb képviselője. „Gyuriról mit mondjak?" - kérdi egyék levelében (már Sárközi halála után, 1945 őszén) Németh László. „Három ember állt igazán közel a szívemhez a magyar irodalomból: Móricz Zsigmond, Gulyás Pál és ő. (...) ő az, akinél egy hamis hang sem keveredik az emlékezet zengésébe; a legsalaktalanabb jellem volt, akit csak ismertem." Szabó Zoltán- később - úgy látta, Sárközi György munkássága azt bizonyította, hogy „ki-ki művészi elvfeladás nélkül, vagyis saját érdeklődésének köreiben maradva, korábbi egyéniségéhez, 107
