Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Fekete J. József: Utazás a Lakatlan szigetre
erre utal, sőt, leplezetlen beszédességgel szól az alkotó, illetve legyünk szerényebbek, az ember és a napló, naplóíró és a naplója viszonyáról: „Én kifordítom Ibsen verssorait: Naplót írni annyi, mint itélőszéket,7 tartani önmagunk felett. A naplóírás viviszekcio önmagunkon. És nekem erre a viviszekcióra szükségem van."8 Ha nem is boncolásról, önfeltárásról szólnak a lényegében nem kiadásra szánt, a szerző által arra nem előkészített naplók9, levezetői voltak az örök emigráns moralista, marxista forradalmári, költői és egyben önemésztő lázainak, az ember és a forradalom kérdésköre belülről való megélésének. Miként az írói naplók zöme se készül művészi igénnyel, így Sinkó naplói is kor-, művelődés- és mentalitástörténeti adatokkal, tanulságokkal szolgálnak, feljegyzésekkel alapozzák meg a későbbi életrajzi vallomásokat, szépirodalmi alkotásokat. Sinkó Ervin naplói az én olvasatomban a magyar irodalom egyik vélhetően legfontosabb naplóíróját, Szentkuthy Miklóst idézik. A Szent Orpheus Breviáriuma című regénysorozata kapcsán szinte minden értelmezője észrevételezte az egy és örök érvényű igazságot, miszerint egy idealizált alkotói életműben a szerzőnek nincsenek külön irodalmi művei, tudományos dolgozatai, levelezése és naplója, hanem mindez egy, ez a mű, amit képtelenség egyetlen műfajban megírni. Szentkuthy a Breviárium zárókötetének műfaját „naplóanarchia"-ként határozta meg. A napló esetében, és más szerzők más művei esetében is természetesen bevonul, bevonulhat a műbe, ezáltal a művészi szerkesztettség elemévé teszi az akcidentalizmust, s kiteljesíti az egyéni lét efemeriáinak irodalomba, pontosabban irodalommá való emelését. A tartalmi lezáratlanság mellett Szentkuthy befejezetlennek tekintette a műalkotás, illetve a „teremtmény" formai megjelenítését is. Folyton azt hangsúlyozta, hogy számára elválaszthatatlan a szerző szépirodalmi munkássága a tudományos tevékenységétől és a legbelső intimitásától, amit a teremtés és a kozmosz összefüggésrendszere szabályoz, és mindezek szellemi megnyilvánulásai is ugyanígy elválaszthatatlanok egymástól, következésképpen az ideális kifejezési forma a már említett „naplóanarchia", amely egyszerre meghatározója a szerzőnek és a műnek. Sinkónak Bécsben, Tolsztoj naplóját olvasva ötlöttek eszébe hasonló gondolatok, az 1924. április 23-i bejegyzés tanulsága szerint: „Az a gondolatom jött, hogy nem volna-e helyesebb minden megformált, különített műveknél egy életen keresztül hűségesen naplót írni, és a megformálás munkáját átengedni az esetleges olvasó lelkének? Ez ellen a gondolat ellen a halálfélelem, egy szellemi halálfélelem rugódzik csak; az alkotás szükség érzése bizonyosan ugyanabból a halállal való ellenségességből ered, mely az embereket a fiú-utódok után való vágyra, mint a halál kijátszására vezeti. Az ilyen napló jó esetben egy lány utód csak..." S egyben tehát az írás öngyilkosság - vezethetnénk tovább a gondolatot, amelyben ott visszhangozik a posztmodern, a dekonstrukció, a hermeneutika „scribo ergo non sum"-féle értelmezése. Az írói személyiség megszüntetésének és a műnek az olvasó kreativitására hagyottságának ötlete a későbbiekben Roland Barthes, Michel Foucault, Arthur C. Danto, Jacques Derrida, Paul De Man, Robert Jauß, Hans-Georg Gadamer és a többiek, vagyis az analitikus művészetelmélet, a filozófiai hermeneutika és a dekonstrukció elméleteiben a tényszerűség formáját öltötték. Sinkó tépelődése is, 7 Az idézetekben a taglalt kiadvány helyesírását követem8 Sinkó Ervin: Az út. Naplók 1916-1939. Szerkesztette József Farkas és Illés László. A jegyzeteket és a bibliográfiát készítette Bosnyák István. Akadémiai Kiadó, Bp. 1990. 25. o. 9 Szabadkai napló, 1916; Szabadkai napló, 1917; Bécsi naplótöredék, 1920; Szabadkai naplótöredék, 1920; Bécsi napló, 1923-1925; Szabadkai - szarajevói napló, 1926-1927; Naplótöredék, 1927-1930; Moszkvai napló, 1935-1936; Párizsi napló, 1937-1939. 98
