Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Fekete J. József: Utazás a Lakatlan szigetre
Fekete J. József Utazás a Lakatlan szigetre- Elmagányosodás, utazás, naplóírás, naplóírók*, eszményi műfaj — „személyes és személytelen, érdekes és érdektelen, fontos és pontos, felejthető és felejthetetlen, emlékezetes és elmosódott, fájdalmas és örömteli, csodálatos és varázslatos, minden- és ünnepnapi gyűjtemény, feleselve az idővel és az időről, mely törékeny és mindig újrateremtjük, hogy legyen miben élnünk." Máthé Andrea: Diárium A napló műfaja A naplóhoz, mint minden egyéb reneszánsz eredetű műfajhoz elszakíthatatlanul hozzátartozik az én, vagyis a személyiség fontosságának a tudata, nem téveszthető szem elől, hogy a napló az énformájú perszonális elbeszélés sajátos változata, így monologikus formájában egyszerre tartalmazza az eseményeket és a hozzájuk fűzött kommentárokat. Noha írók naplói jószerével az (olvasmány)élményeket és a hozzájuk fűzött kommentárokat is tartalmazzák, végső soron és nagy általánosságban azonban irodalmon kívüli jelenségnek tekintendők. (Kivéve természetesen a művészi szándékkal készült alkotásokat.) A napló lényegét tekintve közelebb áll az élethez, mint a művészethez, bár az alapvető jellemzői, az esetlegesség, az akcidentalitás és a spontaneitás, a viszonylagos rendszeresség, a fragmentáltság, a kihagyásosság valami módon mind stilizálják az eseményeket, a történéseket, és ennek alapján, művészi szándékoltságának hiányában is műalkotásként is értelmezhetjük. Határműfaj tehát, amelynek mezsgyéjéről több irányba kanyarodhat a szerző. Vilém Flusser értelmezésében a levélírás igen közeli rokonságot mutat a versírással, a naplóírás pedig a regényírással - tehetjük hozzá. Talán az sem véletlen, hogy az olvasás misztériumának megfejtését kutató irodalom- és kultúrtörténeti vizsgálódások mellett a jelen pillanatban az irodalomelméleti feldolgozás egyik legérdekesebb területe minden bizonnyal a naplóírás alkotáslélektani, antropológiai, írásszociológiai, kultúrhistóriai és szociokulturális, kor-, eszme- és stílustörténeti vizsgálata. Magyar nyelvterületen ebben a témában úttörő munkának tekinthető Bálint Péter kutatása, amelynek eredményét Nyílt kártyákkal című könyvében1 tette közzé. A téma vizsgálatában Bálint Péternek számottevő előnyt jelentett, hogy maga is megszállott naplóíró(vá vált), a Nyílt kártyákkal esszéit akár úgy is olvashatjuk, mint a saját naplóírási módszere fölötti gondolkodás naplóját, két egymásba tekintő tükröt, amelyben olyan dilemmáit meghaladva, hogy „vajon a vil- lámcsapásszerűen születő és illékony gondolat kifejtése, avagy a bizonyos mesterségbeli gyakorlat, tudás hiányában a gondolat valamilyen mindig torzító, leszűkítő mondat megszerkesztése a fontosabb", vagyis „nem bújik-e el az irodalmiság a jól megírtság mögé" (Jász Attila), rálátást nyer a nagyvilágra, a szellemi elődök tiszteletet parancsoló sorára. Bálint Péter, Fűzi László, Sinkó Ervin, Szerb Antal, Szentkuthy Miklós naplóinak felhasználásával. ^ Nagyvilág Kiadó. 2001. 92
