Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - Jász Attila: Egy másik élet reménye

Fromm véleménye szerint a szeretetet is tanulni kell. Villányi, akár egy örök tanítvány tűnik fel prózaverseiben, mint aki tudja és elfogadja, hogy a szerelem, a szeretet nem tárgy, hanem képesség kérdése, s hogy ehhez bizony nemcsak bátorságra és hitre, hanem óriási alázatra (ld. a válogatás első kötetét) is szükség van. Egyik legszebb szerelmes versében, A Múzsa természetéről címűben így vall erről: „Elgondoltam hibáit. Lába vastagra sikeredett, hogy a tömegben könnyen ráakadjak." Ehhez a vallomáshoz egy csipetnyi, kedves humor is jár: „Karácsonykor tartottuk születésnapunkat. Mákos tésztát főzött. Lassan kortyolt. (Igen, Villányit is.)" Hogy aztán elmondhassa, hogyan is tartozik számára össze a nőbe vetett hit a költészettel:

Számmal bőrére írtam egy új mondatot. (Nyelvemmel zárójeleibe.) Hangja lett a pont, a vessző, s a csend a gondolatjel. Benne remegett végig a tökéletes vers.

Nem egyedi, egyszeri esetről van szó. Máshol, például a Költészettan című versében egyszerre konkrét és elvont, nagyon is félreérthetően, amivel igen jót tesz a versnek: „a szabadság, ahogy magadba fogadsz".

Egyébiránt Villányi nagyon is igyekszik nyelvileg legalább konkrét lenni, szándékosan kerüli az elvont megfogalmazásokat. Látszólag semmiségekről ír - miként egyik mestere, Tolnai Ottó -, de az neki minden. Ugyanakkor örök platonista, hiszen számára is összeér a gyönyör és a szenvedés, egyetlen pontba, amibe verseit fókuszálja. Ezt a pontot Az alma íze prózaversei határsávvá szélesítik.

[Egy másik élet]

Mindenkinek van egy másik élete, egy titkos, amit senki nem ismer. Természetesen Villányinak is. Talán egy kicsit kevésbé titkos, de nagyon másik.

Kevésbé titkos, mert verseiben megrajzolja ezt az általa megélt, elképzelt másik életlehetőséget. Válogatott verseinek is ezt a főcímet adta szándéka megnyilvánulásaként: Egy másik élet. És legyünk őszinték, ki ne szeretne egy ilyen másik életet, sétákkal a folyóparton, lányokkal, hol Vivaldiként, hol meg önmagaként. De mielőtt túlzottan megirigyelnénk költőnket, nem árt elgondolkozni rajta, miben is áll valójában ez a verses, másik élet. És főleg mibe is kerül.

„...a vers nem valami érzés, ahogy az emberek hiszik - érzelmeink elég korán jelentkeznek -, hanem tapasztalat. Egyetlen versért látnunk kell számos várost, embert és mindenféle mást, ismerni kell az állatokat, érezni, miként röpülnek a madarak és megtanulni a hajnalban kifeslő virágok mozdulatait."

Mindezt Rilke írja egy levelében, és nem Villányi, de rá is maximálisan igaz, az ő tudására, tapasztalatára. És ha még azt is hozzátesszük, hogy ezek korántsem a boldog beteljesülés versei, hanem az örök vágyakozás megtestesülései, nem biztos, hogy feltétlenül irigyelnünk kell. Bár ki tudja. Amikor Vivaldi bőrébe-szerepébe(?) bújik, nagyon is irigylésre méltó, hiszen az erotika legmagasabb fokát valósítja meg. Egy cselló kecses nyakának (vagy egy lánytanítványáénak) finom érintésein keresztül. Például.

Ne felejtsem megjegyezni, Villányi első költői periódusának a csúcsáról, a Vivaldi naplójából című kötetről beszélek. Mely nem véletlenül áll a válogatott másik élet legvégén. Az alma íze című kötete kapcsán a szintézis megtalálásáról volt szó, a környezet, a min- dennapiság és az irracionalitás poétikus, jófajta elegyéről. Mégis, ennek ellenére igen

86