Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - Villányi László: (bolondnak nézhetett a tükör...); (ha csak akkor...); (romantikus csónakázásra hívtam...); (szerelem, az álom...); (tétován álldogáltam...) (versek)

kimérák szaporodnak el a földön, de az is megtörténhet, hogy reggelente fülig ér az emberek szája, záporok idején meztélláb tocsognak a tócsákban, és szerelmes lesz az

összes nyugdíjas, újra meg újra végigmentünk azon az utcán, ahol először abban maradtunk, barátságnál többről szó sem lehet, s ártatlanul nevetve - az ő éveihez hozzáadva, az enyémből kivonva, hogy csak tíz maradjon - kikalkuláltuk az ideális korkülönbséget

(romantikus csónakázásra hívtam...)

romantikus csónakázásra hívtam, erre ő magához ragadta az evezőket, s amikor hiúságomban sértve duzzogni kezdtem, megnyugtatott, ez a mezzo-tenor szereposztás, édesanyja is, igaz, óvatosan, megkérdezte tőle, valójában melyikünk kezdeményezett, ki volt a csábító, még jó, hogy nem hallotta félreolvasásomat, miszerint tizenhat milliméteres csiklóhalfajtát fedeztek fel a Csendes-óceán trópusi vizeiben, korábban azt hitték, csupán csiklóhalcsikók, éppen arról beszéltünk, egyik énje apáca, én meg odaillenék a szerzetesek közé, lelkesen, boldogboldogtalannak magyaráztam volna a szerelem természetrajzát, fölvilágosítva őket, valóságos Múzsa került szemük elé, ámuljanak csak nyugodtan, akkor még nem értettem, hogyan lehet valaki egyszerre gyógyír és fájdalom, akkor még el se tudtam volna képzelni, hogy ne ránk vonatkozzon a ceruzával megjelölt sor: bennünket minden megáld

(szerelem, az álom...)

szerelem, az álom szavaiból csak ezt a szót értette az ifjú férj, olvastam a tengerről érkezett képeslapon, s hogy bizonyára én tudom a további mondatokat, én, aki akkor éppen már semminek sem tudta a folytatását, hiszen a tengerre se utaztunk el, összekapaszkodva nem hagytuk sodortatni magunkat a hullámokkal, a szobánkba tévedt, ki tudja mióta megbúvó, gyönyörű sáskát menekítettük, túl későn, mire a befőttesüvegbe terelgettem, aztán a