Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - Villányi László: (bolondnak nézhetett a tükör...); (ha csak akkor...); (romantikus csónakázásra hívtam...); (szerelem, az álom...); (tétován álldogáltam...) (versek)

Villányi László

(bolondnak nézhetett a tükör...)

bolondnak nézhetett a tükör, folyton csak vigyorogtam, képtelen voltam rendesen borotválkozni, arra gondoltam, milyen gyönyörűséggel figyeli majd, ahogyan eltűnik képemről a hab, ugyanazokban a percekben kezdtük írni üzeneteinket, betűzgethettem: amikor jelzett a telefon, megint tudtam, tőled kapom azt az egyszavas, megunhatatlan mondatot, feketéről barnára cseréltette régi óraszíjamat, sorra ránk varázsolta a halászháló derűs színeit, a homokba simult volna mindkettőnk nadrágja, a hajamat is úgy szárította, mintha a bőrünkre fújná a kék árnyalatait a szél, alig-alig emlékeztem részletekre, ő mesélte, milyen vidáman lóbáltam lábamat a biciklin, miután kiderült, barátságnál azért többről lesz szó, az ártér füvén úgy el voltam varázsolva, hogy lehet, néhányszor körberepültem azt a hatalmas fát, minden bizonnyal utóbb ezért jelölte meg pléhtáblával a Madártani Egyesület, amikor elmondtam neki születésemet a Zrínyi utcai kórházban, a nyakam köré tekeredett köldökzsinórt, hogy azóta hányszor éreztem a szorítást, csak néha mertem nagy levegőt venni, úgy hittem, ő végleg eloldja a zsinórt

(ha csak akkor...)

ha csak akkor láttam volna először, s csak annyit, hogyan guggol le a kiskutyához, aki elébe poroszkált, s felkínálta magát, ha csak kezét látom, a simogatást, amilyen gyengédséggel játszottak ujjai a kutya testén, megszeretem már akkor is, eltűnődtem, vajon mivel bűvölné el régholt barátaimat, Kormost vörös haja, Parancsot kedves hangja, gesztusai, Baránszkyt nevetős szeme, szeplői lelkesítenék- e jobban, mi lesz tíz év múlva, kérdezte aggódva időről időre, hiába feleltem, a K típusos influenza vírus a költőkből kiírtja a verseket, a kútásókból a szomjúságot, s

33