Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Csiki László: Kutya a háznál (regényrészlet)
Nem szemérmességből mondta. Em mindig természetszerűen tárta ki magát, szeretkezett, hogy az jutott eszembe: istenhívőnek kellene lennie, és mégsem az. Ezt ne csináld, mondta. Komoly volt, elmélyült, és talán ő maga sem értette az okát. Vigyázz, mondta még, torokhangon, és aztán két napig megérintenem sem lehetett, nézni is alig hagyta magát. Mi a baj? kérdeztem. Éppen ettünk. Azt hittem meg akarsz ölni, mondta. Tele volt a szája makarónival. Úgy néztél. Valamilyen emléke lehetett erről, lehet, hogy nem is személyes. Lehet, hogy nem találkozott még férfival, aki el akarná pusztítani, mert nem tud mást mit kezdeni vele. A szeretet ehhez nem elég. Az ilyen érzetek mintha közös föld alatti tartályból szivárognának fel a nőkbe, az olaj szomszédságából, és éppen olyan gyúlékonyak. Ezt elmondtam neki. Most megint bozsó vagy. De legyen így, ha te így akarod, és megnyugtat, mondta. Kár, hogy egy kissé kamaszos a képzet. Másnapra festett nekem egy képet, talán a tanítás szünetében, vagy éppenséggel óra közben. Akkor még nem tudott igazán festeni, ő maga valami nyelére állított sárga falevélnek nézett ki, és alatta a sűrű, fekete folyadékkal teli tartály olyan volt, akár egy óriási labda. Nekem így is jó, mondtam. Legyél csak cirkuszi fóka a gumigömbön. Legyen az én képzetem kamaszos, a te képed meg gyerekes. Meg fogok tanulni festeni, meglátod. És megtanulta a festést is, mint minden mást, amire rászánta magát. Ennyi haszna volt annak - vagy bármi másnak -, hogy megnéztem egy éjszaka meztelenül, kiszolgáltatottan. De amikor már megfesthette volna magát, nem tette meg. Elég belőlem egy, az eredeti, mondta nevetve, és én úgy éreztem, arra céloz, azt panaszolja kimondatlanul, hogy nem lehet gyereke. Mindig mögöttes jelentést adtam a szavainak, mintha létezne mögötte másvalaki is, aki mást mond, rábeszél a beszédére, időnként olyan erővel, hogy csak az a saját, és mégis más hangja hallatszik. Megtörténhet ugyan, hogy csak azért nem készített magáról képet, mert abból hiányzott volna a valódi vér. Akárhogy volt is - bárhogy adatott -, egyfolytában képzelegtem róla és a véréről, még ha jelen volt is, valóságosan. Talán ezért tudtam megfejteni, „elolvasni" a dobozba rajzolt szobát. „Érzelgős küldemény, ismeretlentől." Ennyi volt. Fél sor hazugság a naplóban. Félhazugság. 21
