Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Csiki László: Kutya a háznál (regényrészlet)
A konyhában azt mondta neki egy apró ember:- Megmondtam, hogy húzzon lábbelit. A fagytól nem tudom megvédeni.- Ha tudná, milyen szépeket láttam, amikor egyszer elaludtam a fagyban- mondta nagynéném. - Még magamat is láttam.- Húzzon cipőt! - utasította az apró ember, és nagynéném szófogadóan elkezdte egy kimarjuk, kockás posztópapucsba erőltetni a bütykös lábát. Mire ezzel végzett, a kis ember bemutatkozott. Azt mondta magáról, de nagyon magáról: lelki gondviselő. - Pap? - kérdeztem. - Majdnem - felelte. - Afféle, de nem olyan. - Esetleg több annál? - kérdeztem. - Vaj' ki tudja - felelte. - Áhá - mondtam én. Tényleg kicsi volt. Az elején azt hittem ül, pedig állt az asztalnál. A feje viszont tetemes, de azért sovány. Mintha készakarva növesztett volna ekkora fejet, széles szájat. Csak az orrát és a szemét nem sikerült megnövesztenie eléggé, és így olyannak tűnt, mintha két darabból rakták volna össze az arcát: a darabos állhoz, homlokhoz csak apró tartozékokat, reszliket találtak. Sápadt, feszes bőr vonta be az egészet, még a ritkás haj alól kilátszó koponyáját is. Ahhoz képest fiatal volt, de olyan, aki este, behúzott függönyök mögött élvezetes bűnöket követ el magán, és reggel még csak nem is bánja. O idézte meg az éjjel anyámat. Ez is szemérmetlen műveletnek hatott számomra.- Csak úgy elbeszélgettek vele? - kérdeztem. - Az én beleegyezésem nélkül.- Ezt valóban sérelmesnek éreztem, bármennyire képtelen volt is. - Mit csinál maga, a túlvilágon spicliskedik? Ez elképzelhető volt, tényleg, valóságosan. Az apró ember vékonyát nevetett rá.- A hölgy magától jelentkezett - mondta.- Na, ne mondja! Nagynéném segített ki engem a zavaromból, a lelki embert a derűjéből azzal, hogy elismételte éjszakai társalgásukat a szellemmel. Anyám jól érezte magát és egészséges volt. Nekem hasonlókat kívánt.- Ennyi? - kérdeztem.- Sok ez, kicsi! A fő, hogy megjelent. Megvan.- Bizony - mondta az apró ember, újra beleártva magát a lelki életembe, és ezzel mintegy nevetségessé tette lehetséges találkozásomat anyám szellemével. Nem ilyen volt ő, nem is jött volna magától.- Jó - mondtam. - Tegyen meg nekem cserébe valamit, néne. Hadd ebédelhessek itt. Tartson az ebéd, mondjuk, háromig. Bajban volt a néne. Nyilván a gurunak szánta az aznapi ebédet.- Legyen az ebéd húsleves, sertéssült Stroganoff módra, desszertnek csokoládéfagylalt.- Azt nem hiszik el - mondta a néne.- Legyen akkor mákos mácsik.- Az lehet - mondta a néne.- Szeretem a mákos tésztát - mondta a guru. 17
