Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Csiki László: Kutya a háznál (regényrészlet)
Csíki László Kutya a háznál Hajnalban kisatíroztam, átfestettem az „isteni" szót, nehogy gúnynak véljék a megfigyelők és nem tudtam, merre menjek. De menni akartam mindenképpen, bármi áron. Talán mert két helyen is vártak, talán hogy megmutassam - valakiknek, de úgy, hogy mégse lássák -, hogy képes vagyok még járni. Talán megelégeltem, hogy magammal vagyok összezárva, de annyira, hogy már-már verseket kezdek írni a setét éjszakában. Az én versem ilyen volt - nem „így hangzott", mert nem hangzott sehogy - a naplójegyzettel szemközti oldalon: Hármasszabály Én------------------------Te Ő...............................X Ezt oldjátok, fejtsétek meg, bárkik vagytok is! Ha nem döntök úgy, hogy véget ért a hosszú szóbeli, közöltem volna bárkivel — valakivel -, hogy feladványom azért valóságos, mert a „mi"-ben benne van az „én", „te", „ő", a „ti"-ből viszont hiányzik az „én", az „ők"-ből pedig az előbbi öt, az csak az „ő", a harmadik személy többes száma. Semmi több. Eszerint viszont az „ő" csupán a sokaság, az összes többi egyik, alkalmi arca. Mondjuk, Izé. Nem én, nem te: ő! A Nagy O. Ezenfelül, azt hiszem, sikerült véletlenül megfogalmaznom egy ismeretelméleti kérdést. Röviden szólva, azt, hogy adós maradt a Teremtő a mindent betöltő, magába foglaló, a negyedik nyelvtani személlyel, neki se tellett többre a „mi"- nél, és valamit kifelejtett. Puff neki! Halk hajnali téboly. Ez lehetett volna versem alcíme, ha el nem hallgatom. A hatodik emeleten nem volt őrszem, pedig lennie kellett volna. Csak ezen az egy emeleten érződött mégis a szállodafolyosók reggeli, langy fülledtsége. Az üres előtér a recepció körül olyan karcos, mégis puha szagot árasztott, mintha én böfögtem volna fel a tegnapi konyakot. Az utcán szénbűzös volt a fagy, ösz- szeragadt tőle orromban a szőr. (Regényrészlet) 4
