Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai

váratlan találkozás Ahol vagy az van, hogy istenem, lötyögünk mint aggálytalan gólyatoll, épp találkoztunk, nahát... vagy hogy jaj, küldenék valakit az ezért-meg- azért, és ha nem engedünk, mi vagyunk a rosszak... tehát mintha volna az, hogy ja írogatsz még, kb. ez, ja, írom rólad a könyvemet, ahogy téged a minisztériumban (pártközpont stb.) láttunk, jaj, annyira szerettünk, aha, vagy csak valami, hogy van- nak-e még verebek, meg hogy mi van a lovakkal, ilyenkor vagy az van, hogy bármi hülyeségről jól beszélni (de nekem az az X v. Y a becses csöndemet vette el, mely nem emberellenséges, csak én vagyok, igen, a nem közérvénnyel-közmegegyezéssel létező ént már ellenségesnek, a normális gondolkodást - hogy ki van velünk baszva, ennek exponálását szárazon és vízen - vagy mackóúrságnak veszik, vagy radikalizmusnak, egy röhej!) vagy ő megengedhette magának, hogy ezer évig eszébe se jussak, nem is baj, de most ez nagyszerű, hogy ő meg én, ez emberbaráti, kömyezetcsoda. Iszonyú távolságból van meg (nincs meg) a látszólagos találkozás. Magam a telefonbeszél­getések második mondata után már a magamét hörgőm, hogy jön hozzá a túlvégen bárki, hogy szinte gombnyomásra megkapja ezt? Hogy én a dolog betege legyek, hogy túl hosszú legyek (az élet rövid), hogy tájékoztassak bárkit, mikor engem az ő információi nem érdekelnek, nem, én a tél puha lépteit hallom, jön egy teljesen fölös­leges valamivel, a címszó: Kórház, pl. Nekem, majd. És ehhez képest bármi: mi is! Az, hogy fölösleges vagy nem fölösleges, az is fölösleges. De legalább együtt: egy fogalom. És ezt még én mindig szellemi életnek nevezem, holott az igazán sokaknak fölösleges. S ahogy sok mindent szokatlanul mondtam „ki" itt, ugyanígy mondom ezt is: jól jött, Fűzi Laci, ez az emlékeztető, kösz! Ha nem térhettem is ki a „következe­tesség", a konzisztencia, a „visszavágyás" stb. fogalmakra. De még a (másutt részletezett) konzisztencia-kérdést, Gödel nyomán, matek­ból ford. TD, ide: Gödel szerint az önmagában konzisztens rendszer mégse konzisztens, ha kon­zisztenciáját bárhogy is igazolni tudja. Ah, az anorexiájának - igaz, sok évtizedes - sikeréért sárgán irigylem Gödéit, de bediliznie nem kellett volna, kérdezett volna meg egy magamféle mai írót (szel­lemi embert, pardon). Megtudta volna, hogy a szellemi entitás (miközben zen és más Távol-Kelet van, állítólag, bőviben, és meditáció és stb., talpmasszázs), az írói lét kidolgozódó (nem kigolfozódó, persze!) anyaga teljességgel ismertethetetlen a világgal. Mert a világ az médiaszokás, az X, Y, az pillanatnyi érvény, az közelfo­gadottság, mai diskurzus, egyéb. Ha pedig ennek a külső masszának a nyelvén tudok, az benne van konzisztenciámban, tehát akkor konzisztenciám minden eddi­ginél hülyébb helyzetben NEM KONZISZTENCIA. Világos? Ha ki tudok fejezni bármit is, hogy a világ értse, az már nem AZ. Történetesen nem egységes, hiány­talan összefüggés. (Az „AZ" s lejjebb a „VAN" a világnak fölösleges, de hagyom.) 66 éves vagyok, az éveket eldekkolás reményében számolom. József Attila nagy emberiségleckéje ellenére (ah, micsoda röhej! Mit hinnék) visszaállt a kafkai helyzet. Mégis: a fölös dolgok nélkül akarnék élni. Szerintem igenis van, ami fontos, és ha magányos is az, VAN. Tandori Dezső 158

Next

/
Thumbnails
Contents