Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai

Nos, előre megkövetek mindenkit, akit ezzel megbántanék és már szánom- bánom, hogy szóba hoztam; hiszen ez csak az én idioszinkráziám, rigolyám, ízlésbeli eltévelyedésem, meglehet, hogy csupán belém nevelték (mint a jezsuitáknál: „add nekem ide a csemetét zsenge négyéves korában és haláláig az enyém"), vagy tán inkább a természetemből folyik, hogy javíthatatlan plebejus vagyok - ez nálam a tőzsgyökér.

Az én fölösleg-leltáramban az első helyen ők állnak.

A királyok.

Királyság legyünk vagy ne legyünk királyság?

Ne legyünk.

Népnemzeti királyunk (közfelkiáltással választott a befagyott Duna jegén) vagy monarchikus, a mi ezeréves dinasztiánkból kifolyólagosan: milyen királyunk legyen?

Semmilyen.

Legyen francúz módra „Legkatolikusabb", avagy ánglius módra, protestáns „Egyházfő" is egy füst (és egy tökfödő) alatt?

Sem ez, sem az.

A Koronázó Dombra Fehér Koronázó Paripáján felvágtatva, a mi királyunk a Szentelt Klenódium-Szablyával (tatár szokás szerint) a Három Világtáj iránt vágjon háromfele?

Ne vágjon. Nekem ne vágjon semerrefele. (Maradjon a seggén, a suton megülve, azon felkenetlenül).

Se ő, se más. Ne legyen király.

Tisztesség ne essék, szólván. Semmi bajom a történelemkönyvek nagy fejedelmeivel. (NB. Nem a „demokráciát" kérném számon rajtuk, sem akkora hülye nem vagyok, sem beájult csodálója a demokráciának).

A népnek a legenda kell; a törzsek/klanok/nemzetségek/Arany Hordák hatalmi lökdösődése, villámlerohanásai, koponya-hekatombái nem volna értelmezhető sem a kisiskolás, sem az átlagolvasó számára, hogyha nem volna ott „csomópontnak", a sorozatos dinasztikus érdekházasságoknak a fogódzója, ami ha felületesen is, de értelmezi uralmukat. Elvégre a „királylista" is fogódzó, még ha bődületes is, mint Óegyiptom vagy Ómezopotámia királylistái. Ám az „uralkodás", ha nem is kiveszett mesterség, olyan soványítókúrán, többszörös át-meg-átértelmezésen ment keresztül, hogy a mai „királyok" (fene a jó dolgukat, pofátlanul még szaporodnak is) - napjainkban már úgy „uralkodnak", mintha ott se volnának2.

Csak a vak nem látja (ha volna olyan világtalan, aki ilyen figyelmetlenül olvassa annáleszeinket), hogy amiből valaha a királyok kikerültek, az arisztokrácia rezervoárjának eredeteztetői/fel töltői/táplálói a kora középkor közbűn- tényesei voltak: zsiványok-útonállók, bandavezérek, rettegve csodált haramiák, váraikból le-lecsapó rablólovagok. Zarándokjárásra leselkedők (esetleg maguk is zarándokok, de jó előre felszerelkezve buzogánnyal-tőrrel-karddal a vezeklő daróc alatt).

2 1. ALAPIGAZÁGAINK című esszékötetemben a Léhűtők című fejezetet; 81. oldal (Szabad Föld 2003)

96