Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - A lexikon címszavai

A sikereikkel hadsereg-csődítő, fejjel kimagasló, karizmatikus rablólovag benősült az arisztokráciába, időnap múltával megalapította dinasztiáját, s hama- rost akadt papja, aki felkente isten kegyelméből való, minekünk adatott király urunknak, kinek Személye Szent (légyen bár szörnyeteg; az ilyen Caligulát- trónjáról-elmozdító királygyilkost akkor is fel kell koncolni, ha megszabadította nemzetét a koronás gézengúztól). És persze-hogy-persze, az is akadt: krónikása, aki legendáriumában elintézte a dinasztiaalapító nagyfejedelem istenektől-félis- tenektől való eredetét.

Ha ugrunk harminc-negyven nemzedéket és végignézünk a dinasztiaalapító rablóharamiák mai ivadékain - olyan jólöltözött selyemfiúkat (-selyemlányokat) látunk, akik abban a hagyomány-tartósította selyemgubóban élnek, amelynek a 21. század államszervezetében se helye, se szerepe nincs (hacsak nem próbálunk zavarodottan választani a semmirevalóság és a semmirekellőség között). Manapság királyoknál (nejeiknél és csemetéiknél) semmi pénz nincs, se bugyelláris, se buksza, se vadkanherezacskó-szüttyő; a pénz értékét/mirevalóságát pontosan nem ismerik, s jóllehet végére mehetetlen vagyonokon ülnek, valaki más fizet, ill. írja alá a csekket/átutalást helyettük.

Eltartásuk („udvartartásuk") rugóra jár - de már nem „isten kegyelméből", hanem a parlament jóváhagyásával és engedelméből sürögnek-forognak még ideig-óráig; közéinek, meg-megragyognak, alattvalóiknak kisbabával, szeretőik fényképes románcaival kedveskednek; jubilálnak, olyan pénzt veretnek, képükkel ékeskedő kommemoratív emlékcsészékkel-csészealjakkal hivalkodnak; „udvari szállítóknak" pátenseket osztogatnak; a média minden ágában látványosan kikürtölve mutogatják-„intézik" királyi „jótékonysági" reklámvállalataik promotálását, vágnak el ollóval avatószalagot az új óriáshíd fel- hajtójánál, titkolják/szellőztetik homoerotikus kalandjaikat, kúrálják/cáfolják betegségeiket (melyek ritkasága előkelőségük korrelátája), s noha és ámbárvást az uralkodói reglama szerint nyelveket beszélnek, megesik, hogy olvasottak/ értelmesek és kellemkedéseik/szellemeskedésük termékeit bársonyba kötött besztszellerekként forgalmazzák a szupermárketekben, ők maguk a médiában megjelenő/elhangzó „beszédeikből" jottányit sem írtak/sugalmaztak; mahagó- ni-berakásos kabinetirodáikban tucatnyi királyi adjutáns szónoklatíró, repektíve udvari költő tettrekészen javall/sugalmaz- és hegyezi ceruzáját.

Még csak azt sem mondhatni, hogy „bezzeg nem így volt, amikor a Charlemagne formátumú istenek-félistenek intézték országdolgát" (hajdanidőkben, mikoron még valóban intézték), mert bezzeg hogy így volt: Chlovisztól Nagy Károlyig, Kis Pipintől a Vazult vakíttató Vajkig [alias „Szent" (?!) Istvánig:] lenézték a betűvetőt, s maga Charlemagne úgy nyilatkozott, elég hatalmas és gazdag ahhoz, hogy skriblerek hadát etesse-öltöztesse-hurcolja magával, míg ő maga betvekhez-ábéabhoz nem hajaz-nem ért, és beéri azzal, hogy a teleírt nagy árkus pergament a papja felolvassa neki (noha az ő idejében az is ritka madár volt, a szerzetespap, aki írás-olvasáshoz konyít - sapienti sat).

Jut eszembe (közbevetés): vannak nagytekintetű írótársaim: sztárírók, világhírességek, akik szemérmelésüket kirakatba téve, nem rejtik véka alá: még gépelni se tudnak (szeretni se szeretnek: van „beírónőjük" elég, megen97