Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 5. szám - Farkas László: „Egyszál magam”

...ha Annámmal fa hősnővel) nem ért egyet, azt is kérem, írja meg. Bár egy kicsit közös gyerek, ugye tudja?" - Ez kedves játéka volt később is, azzal köszönte meg a segítségemet, hogy egyenrangúsította a szülőanyát és a bábát.

Talán biztattam, hogy egy részlet az Új írás ban is megjelenhet, „...úgy látom, hogy a 45. oldaltól a 177-ig bármelyik fejezet érthető lenne." Erre nem került sor, még az elutasításra is várnia kellett. O a Szépirodalmi Kiadóban reménykedett, éppen ekkor szerkesztették a verseskötetét. „Horváth Zs. akarja megnézni a regényt - majd meglátjuk." Ekkor írja, hogy „az F.gyszál magam címre gondoltam".

Más sem kapkodja el a döntést. „A Szépirodalmi hallgat, Mátyás Ferenc is hallgat a (vers) kötetről..." Hónapok múltán jön a hír. „...a közös gyerek sorsa egy időre megpecsételődött, a Szépirodalmi elmarasztalta... Indulatosan írtam, epikailag nem végiggondolt... Engem ők sokkal jobban szeretnek annál, semmint kitegyenek egy politikai vesszőfutásnak!"

Természetesen megviseli a visszaadás, „...nagyon szépen kérem, ne erőltesse az Új írásban sem... Nem érzem, hogy rossz lenne a regény... jó dolgot mindig csak indulatosan tudok írni - talán ez a baj? Higgadtan és kiszámítottan kellene gyártani az optimista műveket - de hát az már nem lennék én... Utálom a megerőszakolt magyar nyelvet, a húsz szófűzésből összeokádott egyetlen vég nélküli jelzőt, a holdvilágkanalazást és a hülyék nyálas mosolyát..." A következő levélre megnyugszik, a maga módján: „A Szépirodalmitól a magánlevél után jött egy hivatalos is, éktelen dorgálással, amint elolvastam, megnyugodtam: hát ennyire sikerült kimondanom, amit akartam? Akkor semmi hiba: fel a fejjel!”. A regénnyel várok egy ideig, talán elküldöm lliának, legalább a véleményét halljam. Ő biztosan őszinte lesz. Nem tudom, hol van benne a politikai bukfenc, inkább az egész az..."

Júniusban a regényt elküldi a Tiszatájba, „...majd meglátjuk, ők is vészterhesnek találják-e, bár közlést nem is kértem, csak hadd maradjon Maguknál, amíg valami nem adódik..."„...A Kortársban nem bízom - nem voltam náluk öt éve, valahogy nem tudok tolakodni... Mikor indultam, Garai nagyon jó volt hozzám: elkerült az És-tői. Tolnai is, Diószegi is pártfogolt, rövidesen elmentek a Kortárstól." Ilyenféle vigasza van; „Képzelje, lehet, sőt, majdnem biztos, hogy június 30-án Moszkvába megyek, a járási tanács csinál itt ilyen repülőutat egy kisebb csoportnak, vagy hat pedagógust visznek jutalomként. Mit szól hozzá? Soha sehol nem voltam, még csak a Balatonon sem. Jó, igaz? De ezt ne nagyon mondja el senkinek / már hogy ilyen földhözragadt János vagyok. / De most már boldog, és ez a fő, nem igaz?..."

Ősz lesz, november vége, mire megint jó hírt küldhet a regényről. „.. .emlékszik, egyszer megbeszéltük, hogy küldjem el a Tiszatájhoz is a regényt. Nos, Ilia Mocsár Gábornak adta tovább... Mocsár Gábor írt nekem, hogy... szeretné a Tiszatáj Magvető keretében kiadni..." Két hét múlva izgatottan, lázasan leírja ugyanezeket, a félreértésekkel együtt, hogy Mocsár azt hitte, már Pesten elfogadták a regényt, sajnálkozott, hogy lemaradt róla, mert hogy „mostanság nőtől ilyen erős sodrású írást ... meg hasonlók".

Verseket ír és küld, novellákat ír, sokáig megint nem esik szó a regényről. Megjelenik viszont a levelekben egy sötét árny, a betegség, egyre többször. „Nem vagyok jól és alig látok, örökké szédülök" - mondja mellékesen, s később is ilyen szűkszavúan. Három hét múlva: „Ha nem javulok, rövidesen kórházba megyek. Nincs nagy baj."

A verseskötet még mindig nem készült el a Szépirodalmi Kiadóban. Mint a veterán katonák a háborús élményeiket, mesélhetik az akkori költők, milyen tortúra, halogatás, bizonytalanság szenvedtette meg akkoriban szinte minden kötet megjelenését. Raffai Sarolta leveleiben is főszereplő ez a gyötrő huzavona. A lektor új, pozitív verseket kért, kivett kettőt, újakat kért, s a költőnek legkedvesebbeket hagyta ki, óvatoskodott... Megérteni ma ezt nem lehet, csak találgatni: talán csak sorban állás volt, ki kellett hordani a gyereket, mert egy évben csak ennyi s ennyi könyvre volt pénz, papiros (!), és a sor hosszú volt, ki kellett tölteni a várakozási időt, ha mással

98