Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 5. szám - Farkas László: „Egyszál magam”

Farkas László „Egyszál magam" Raffai Sarolta arcvonásai leveleiben Nem ismertem nála vívódóbb, szenvedélyesebb, önemésztőbb, szókimondóbb, lelkiisme­retesebb, kételyesebb, hálásabb, igazságszomjasabb, racionálisabb alkotót. Egy tucat jelzőt sorolhatnék még kedélye és etikája megközelítésére, de hitelesebbnek és érzékletesebbnek gondolom, ha a saját szavaival jellemzem őt. Leveleiből idézek, kiemelő hangsúlyokkal. Levélkapcsolatunk akkor kezdődött, amikor első verseit gépelte az uszódi tanári szo­bában és eljuttatta az Új írás szerkesztőségébe, amelynek munkatársa, versgondozója vol­tam ekkoriban, 1963-ban. A munkalevelezés baráti levelezéssé változott, a kapcsolat csa­ládi barátsággá szilárdult. Amikor a lírától elkalandozott az epikába, s megírta első regé­nyét, megtisztelt a bizalmával: olvassam el szigorúan, és széljegyzeteljem a kéziratot. Az alábbi levélrészletek ennek a regénynek, az Egyszál magamnak a történetét idézik fel, a korral és a körülményekkel együtt, s talán megérzékeltetnek valamit ennek a szikrázó, színes kedélyű írónőnek a természetéből és küzdelmes sorsából. „...a »regényem« nagyszerűen halad az utolsó konfliktus felé" - írja 1964. június 10-én. A szerény idézőjelet nem kell túlértékelni, a maga s munkája megítélésében a józan önisme­ret éppen annyira jellemezte, mint a viszolygás a túlértékelő gőgtől. Ugyanilyen szerény­séggel küldi el a kéziratot: „A kisregénnyel kapcsolatban: mivel első komolyabb próbálkozásom a prózában, és csinálni is akarok belőle valamit, nagyon kérem, őszintén széljegyzeteljen, nem baj, ha későbben kapom is meg, és az sem baj, ha odamondogat jó vastagon - szóval a szerző til­takozik a kíméletesség ellen, mert abból a világon semmit nem tanul... Persze magamnak is meg­vannak már a hibajegyzeteim, érdekes lesz összevetnem, ha ugyan nem túlságosan nagy teher Magának ezt velem végigcsinálni..." A bírálatot és a változtatási javaslatokat hálásan köszöni, „...kiderült, hogy én sokkal szi­gorúbb kritikusa vagyok önmagomnak ... nekimentem teljes mellel a munkának...amikor elké­szülök, újra Magának szeretném küldeni: szabad? Sejtelmem sincs, mit kell kezdeni egy kisre­génnyel, ha már megvan... - Még mindig nincs cím!" Két hónap múltán jelezte, hogy „.. .ma feladom a regényt - pillanatnyilag nem tudok egyéb változtatni valót, hanem ha megint hozzáfognék, soha be nem fejezném... Nagyon kérem, vegye pártfogásába... Amíg csináltam, rettentő boldog voltam... most vettek elő a kétségek... Megszeppenve várom a különböző villámlásokat, ebből ugyanis kaptam már ízelítőt a nyáron, mégpedig éppen Tóth Sanyitól (Somogyi Tóthról van szó, baráti támogatójáról), aki óriási hangerő kíséretében ski­zofrén pasasnak becézett, mert ugye én csak nekiülök az isten háta mögött egyszál magamban, és azt képzelem ... és így tovább...a költőt féltette bennem, tudom én... A hetvenöt éve született Raffai Saroltára, szerkesztőségünk egykori munkatársára emlékezünk. 97

Next

/
Thumbnails
Contents