Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Farkas László: „Egyszál magam”
Farkas László „Egyszál magam" Raffai Sarolta arcvonásai leveleiben Nem ismertem nála vívódóbb, szenvedélyesebb, önemésztőbb, szókimondóbb, lelkiismeretesebb, kételyesebb, hálásabb, igazságszomjasabb, racionálisabb alkotót. Egy tucat jelzőt sorolhatnék még kedélye és etikája megközelítésére, de hitelesebbnek és érzékletesebbnek gondolom, ha a saját szavaival jellemzem őt. Leveleiből idézek, kiemelő hangsúlyokkal. Levélkapcsolatunk akkor kezdődött, amikor első verseit gépelte az uszódi tanári szobában és eljuttatta az Új írás szerkesztőségébe, amelynek munkatársa, versgondozója voltam ekkoriban, 1963-ban. A munkalevelezés baráti levelezéssé változott, a kapcsolat családi barátsággá szilárdult. Amikor a lírától elkalandozott az epikába, s megírta első regényét, megtisztelt a bizalmával: olvassam el szigorúan, és széljegyzeteljem a kéziratot. Az alábbi levélrészletek ennek a regénynek, az Egyszál magamnak a történetét idézik fel, a korral és a körülményekkel együtt, s talán megérzékeltetnek valamit ennek a szikrázó, színes kedélyű írónőnek a természetéből és küzdelmes sorsából. „...a »regényem« nagyszerűen halad az utolsó konfliktus felé" - írja 1964. június 10-én. A szerény idézőjelet nem kell túlértékelni, a maga s munkája megítélésében a józan önismeret éppen annyira jellemezte, mint a viszolygás a túlértékelő gőgtől. Ugyanilyen szerénységgel küldi el a kéziratot: „A kisregénnyel kapcsolatban: mivel első komolyabb próbálkozásom a prózában, és csinálni is akarok belőle valamit, nagyon kérem, őszintén széljegyzeteljen, nem baj, ha későbben kapom is meg, és az sem baj, ha odamondogat jó vastagon - szóval a szerző tiltakozik a kíméletesség ellen, mert abból a világon semmit nem tanul... Persze magamnak is megvannak már a hibajegyzeteim, érdekes lesz összevetnem, ha ugyan nem túlságosan nagy teher Magának ezt velem végigcsinálni..." A bírálatot és a változtatási javaslatokat hálásan köszöni, „...kiderült, hogy én sokkal szigorúbb kritikusa vagyok önmagomnak ... nekimentem teljes mellel a munkának...amikor elkészülök, újra Magának szeretném küldeni: szabad? Sejtelmem sincs, mit kell kezdeni egy kisregénnyel, ha már megvan... - Még mindig nincs cím!" Két hónap múltán jelezte, hogy „.. .ma feladom a regényt - pillanatnyilag nem tudok egyéb változtatni valót, hanem ha megint hozzáfognék, soha be nem fejezném... Nagyon kérem, vegye pártfogásába... Amíg csináltam, rettentő boldog voltam... most vettek elő a kétségek... Megszeppenve várom a különböző villámlásokat, ebből ugyanis kaptam már ízelítőt a nyáron, mégpedig éppen Tóth Sanyitól (Somogyi Tóthról van szó, baráti támogatójáról), aki óriási hangerő kíséretében skizofrén pasasnak becézett, mert ugye én csak nekiülök az isten háta mögött egyszál magamban, és azt képzelem ... és így tovább...a költőt féltette bennem, tudom én... A hetvenöt éve született Raffai Saroltára, szerkesztőségünk egykori munkatársára emlékezünk. 97
