Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Bálint Péter: Egy kretén vallomásai
Hadd mondok el egy példát erre is. Nem sokkal fiam születése után találkoztam egy elég jó nevű grafikus lányával, aki különc öltözködésével és viselkedésével tűnt föl, akárhol jelent is meg. Bár mondén szokásaival és harsányságával eltéríteni iparkodott mindenkit az udvarlástól, a bizalmaskodástól, nehogy kiderüljön sebezhetősége, hárításával éppen az ellenkező hatást váltotta ki. „Pillangó, aki ide-oda repked, nem engedi megérinteni magát, miközben egyetlen bókot sem hagyna ki" - mondogatták róla, s némelyek olyan jelentést is kölcsönöztek e felületes ítéletnek, mintha férfifaló lett volna; mindabból, amit a férfiakkal való érintkezéséből láttam, én sem tartottam kizártnak a nimfománia lehetőségét, noha csekély tapasztalattal rendelkeztem az ilyen típusú nőket illetően. Akkoriban úgy véltem, félreismerték szegény lányt (ma már tudom: én ismertem rosszul őt), s nincs is más bűne, minthogy rossz stratégiát választott célja eléréséhez; különcsége nemhogy riasztotta vagy eltávolította volna a férfiakat, még inkább magára vonta figyelmüket. Rikító színű sáljai kívánatosabbá tették vékony, hófehér nyakát, s rajta a kékes-lilás ütőeret, mely hol szabályosan lüktetett, hol nem; mélyen dekoltált bársonyruhái látni engedték körte alakú mellének ívét, s mivel mindig akadnak olyanok, kiknek a sejtésnél több kell, szívesen húzódtak közel hozzá, hogy óvatlan pillanatban a ruha alá lessenek; s az oldalt felhasított szoknya alól előbukkanó láb elemi ösztönöket váltott ki hódolóiban. Lépten-nyomon le- és megszólították, s ő, balga módon, soha nem hagyott volna megválaszolatlanul egyetlen sértő vagy sikamlós megjegyzést sem, ami, valljuk meg, mégiscsak elárult valamit származásáról és jelleméről. Azt is gondoltam persze, hogy nem alakult ki benne veszélyérzet az ellenkező neműek fenyegetésével, birtoklásvágyával szemben. Volt a viselkedésében valami színpadiasán „túljátszott": tettetett fesztelensége és könnyed kapcsolatteremtő képessége többet vagy mást mutatott, mint amilyennek valójában megismertem. Kötekedő természete, maró gúnyolódásra való hajlandósága, kihívó nevetése egy-egy éle hallatán, érvelését kísérő széles gesztusai, melyek vékony karját és zongoristaujjait állandóan mozgásba lendítették, nem pusztán csak érdeklődést, de szexuális vágyakozást is keltettek a férfiakban, s ennek szüntelenül tanújelét is adták. Azzal a megfontolatlan kacérsággal, hogy a vitatkozás alatt hiúságában megsebzett férfit váratlanul arcon csókolta, amúgy: engesztelésképpen, csak tovább szította a tüzet és elszántságot bennük, semhogy lohasztotta volna ostromlókedvüket. Magam nem tartoztam a hódolói közé, viszont csípős megjegyzésekkel illettem nagyvilági és szertelen viselkedését, mely a századelő párizsi díváira emlékeztetett. Vagy legalábbis ilyennek képzeltem el e hölgyeket, többnyire olvasmányélményeim okán. Semmilyen más módon nem kerülhettem volna figyelmének középpontjába inkább, mint így, hogy pikírt kritikáimat nem rejtettem véka alá, mivel saját fegyverével igyekeztem sarokba szorítani, s ez sehogyan sem tetszett neki. Azt hiszem, az éretlenségnek, vagy legalábbis saját jól felfogott érdekünk figyelmen kívül hagyásának a jele az, ha az ember még felnőtt fejjel is megmondja a magáét mindenkinek: kendőzetlenül. Ilyen voltam: ilyen éretlen, ilyen kretén; s egyszerűen idegesített (későbbi együttlétünk idején mindig dührohamot váltott ki belőlem) például az, hogy bármelyik férfiismerősével 33
