Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 4. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Tóth Erzsébet: Vajon arányose most hozzá minden, ami van?

Nekem szép karácsonyom volt, mert néha ugyan percekig sírtam a film alatt, arra gondoltam, ha árva is volt József Attila, most már nem az.

Testvére mindenki, aki csak egyszer hozzá menekült nagy fájdalmában.

Közhely, hogy J. A. a költő, halálának másnapján született meg. Az alig ismert, még kevésbé elismert költőből, szó szerint egy csapásra, a halál másnapján lett a nemzet nagy költője.

A pap, aki temette, azt sem tudta róla, hogy verseket írt. A két nővér jobbnak látta ezt nem megemlíteni. Elég kényes ügy volt egyébként is, a vélhető öngyilkosság miatt.

Németh Andor így emlékezik:

„Hideg, decemberi nap, felhők lágy batyui bomlanak. Gyűrt, sárga mezők közt virágokkal és koszorúkkal megrakott gépkocsik vargabetűznek. Öt gépkocsi. Attila valamennyi hódolója bennük ül."

Valamennyi hódolója, barátja, akiket a fájdalom mellett nyilván a bűntudat is mardos, s akik még nem tudják, hányféle váddal kell majd szembenézniük az elkövetkező években, amikor a József Attila-kultusz kialakul. Többek között, hogy hagyták meghalni a költőt. Ha személyre nehezen lebonthatóan is, de bizonyos értelemben persze, hagyták.

Megölték. Közönyükkel, értetlenségükkel, szívtelenségükkel és gőgjükkel. Mint ahogy azóta is naponta gyilkoljuk egymást.

„Nem volt igaza a Baumgartner-alap kurátorának, aki, mikor szemére vetették Attila mellőztetését, azzal védekezett, hogy József Attila nagysága kevéssel halála előtt írt verseiben bontakozott ki. Ha azt mondta volna: teljes félelmetes- ségében, akkor igazat adnék neki. De hogy a Medvetánc megjelenése után is kétségei vannak még, latolgatja, vajon a versek szerzője megérdemli-e egyáltalán, hogy foglalkozzanak vele, ez mindennél jellemzőbb arra a szellemre, amelyben az állítólag szabad szellemű, független irodalmi ítélőszék József Attila idejében tevékenykedett."

Ostobaság lenne azt kérdezni, milyen költő lett volna J. A., ha kellemes, polgári környezetbe születik, s mindaz megadatik, ami nem adatott meg. Hiszen éppen azért lett ilyen, mert a nincstelenekről, mellékudvarokból, honnan hálóját a fény lassan emeli, onnan tudósított örök emberi érvénnyel.

Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni? Nagyon valószínű. Ő szerencsésnek mondható, nem kellett a szomszédba mennie egy kis pokolért, a „nyomorrepertoárt" - Tverdota György kifejezése - készen kapta, csak jól kellett gazdálkodnia vele. Lehet ugyan, hogy egy komolynak vélt intés nyomán, lehet, a maga szándékából, de nem lett tanár, ő egész népét tanította, zseni volt, s ennek tudatában is vágyott hivatalnok lenni, hiszen a zsenit már akkor is rosszul fizették, történetesen ő nyomorgott. Pénze nem volt, de könyöradomány sem kellett neki. Majd a verseiért kapott pénznek sem örült felhőtlenül. „Nekem pénzt hoz fájdalmas énekem, s mellém szegődik a gyalázat."

Akarta az elismerést mint költő, de mint normális ember is.

Nem kapta meg, sem így, sem ügy, s a végén még normális sem lehetett, mert bolondnak tartották.

94