Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 4. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Tóth Erzsébet: Vajon arányose most hozzá minden, ami van?
Ki volt itt bűnös, a költőn kívül persze, „zord bűnös vagyok, azt hiszem, de jól érzem magam, csak az zavar e semmiben, mért nincs bűnöm, ha van?" Ki volt hát bűnös még? A társadalom, a pszichoanalízis, a marxizmus, a párt, a munkásosztály, a testvérek, a barátok, a szerelmek, az orvosok? Mert nem gyógyították meg? Mert nem is kellett volna meggyógyítani? Mert elmegyógyintézetbe akarták zárni, vagy mert abbahagyták a kezelését? Mindenki bűnös, pályatárs és mecénás, és senki nem az. Legjobb barátai nem akarták, nem merték, nem tudták elhinni, hogy J. A. komolyan beteg. Persze, nem volt őrült, mint ahogy sokan még ma is gondolják, netán skizofréniás. Fekszik a költő, a zseni a kórházi ágyon, ma úgy mondanánk, idegösszeomlással, ami egyébként az átlagos érzékenységű embert is megviseli, mert rendkívül toleráns társadalmunkban még ma is titokban kell elmenni egy pszichiáterhez, mit érezhet a költő, aki méltánytalanságok és nyomorúságos szerelmek sorozatát élte át rövid élete alatt, és most azt mondja neki egyik legjobb barátja, hogy mindenki bolondnak tartja? Lemondott róla kezelőorvos és szeretett nő. Nem volt egyetlen kortársa, aki nem a felbomlott vagy bomlófélben levő elme produktumainak tekintette volna utolsó verseit. Holott ezek csupán a kristálytiszta, szinte jéghideg logika végső leszámolásai, könyörtelen búcsúversek. „Ki tűzhelyet, családot, már végképp másoknak remél." Lehet ezt félreérteni? Erős vagy Attila. Bizonyítja, hogy a hatalom mindig félt tőled. Mindig, minden korban. Ki tudta úgy a szemükbe vágni: „És az országban a törékeny falvak - anyám ott született - az elven jog fájáról lehulltak, mint itt e levelek, s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse s élporlik, szétpereg. Óh, én nem így képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos. Sem népet, amely retteg, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ és vidul, ha toroz. Én nem ilyennek képzeltem a rendet. Pedig hát engemet sokszor nem is tudtam hogy miért, vertek, 95
