Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 4. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Tóth Erzsébet: Vajon arányose most hozzá minden, ami van?

Gyula a Nyugat reprezentáns költője. Az lett már Osváth idejében, még hangsúlyozottabban az, mióta Babits Mihály szerkeszti a Nyugatot. Ez azért érintette közelebbről József Attilát, mert törekvéseikben sok volt a közös. Illyés az ínségesek panaszairól és követeléseiről verselt, nem a népieskedő álnaiv egyszerűségével, hanem úgy, ahogy az a szürrealizmus iskoláját kijárt költőtől várható, - nagy intellektuális felkészültséggel és a magas költészet eszközeivel. Ezzel ölébe hullt az a szerep, amelyről József Attila álmodott. Nemcsak mint költőt ünnepelték a fiatalok, hanem mint jellemet is, ki - osztályából kinőtt parasztfiú - tudását és képességét, miket a polgári kultúrába bekapcsolódva elsajátított, illetve kifinomított, az urak és polgárok ellen fordítja, osztálya kiszipolyozói ellen, kiket engesztelhetetlenül gyűlöl.

Mindent elorzott Attilától: dicsőséget, szerepet, ünnepeltetést, még az üldöztetést is, mert Illyés működését is sanda szemmel nézte a hatalom, pörbe fogták, sőt le is tartóztatták, de mindezt fölényesen megúszta. Miért? - tűnődik Attila. Szerencsecsillaga van? Minél jobban gyűl benne a keserűség, annál kevésbé hiszi. Idézgeti alakját, latolgatja körülményeit. Pénzintézeti tisztviselő. Tehát fegyelmezett, ura idegeinek.

Hogy Illyés többre volna hivatva mint ő, azt még letörtsége mélypontján sem hiszi, sem hiheti. De van valaki, akit túl kell szárnyalnia, s ez egyre igényesebb erőpróbákra készteti."

És hol volt akkor még Flóra? De a szovjet kormány írókongresszusára sem hívják meg József Attilát, aki nagyon számított rá, hanem Nagy Lajost és Illyés Gyulát.

Az egyre igényesebb, de egyre lélekpusztítóbb erőpróbák hozták létre azt a költészetet, amit mindennap ünnepelnünk kéne, sőt hálát adni az égnek, hogy a költészetnek ez a kivételes csodája éppen magyar nyelven szólalt meg. Tudom, sokan azt mondják, sajnos, mert hiszen a magyar nyelv börtönébe van zárva, én ezt másképp gondolom. Amellett, hogy újra és újra próbálkozni kell József Attilát megismertetni a világgal, vagyis fordításával, újabb és újabb kiadásaival a világ minden táján, örülni kell, hogy a mienk. Lassan mindent elvehetnek tőlünk, de költőinket nem vehetik el. A nemzet közös ihlet. Ezt is József Attila fogalmazta meg Bartók Béla kapcsán. Tudatosítani kell, hogy veszélyben van közös ihletünk, ahogy minden magára valamit is adó nép már tudatosítja magában a veszélyt, és hathatósan tesz is ellene. A globalizáció arra is jó, hogy az egészséges nemzettudatú népek veszélyérzetét riadóztassa. Vannak köztünk is emberek, akik antennával járnak, figyeljünk rájuk.

Például ki gondolta volna, hogy rendezni végre közös dolgainkat nem lesz elég egy évszázad?

Néha azt hiszem, József Attila óta a költészetben nem történt semmi lényeges.

Nem, ezt nem lehet leírni, gondolom kétségbeesetten, nem szabad. Hiszen, és itt most nevek jönnének, jöhetnének és jönnek is, persze, de ez már visszakozás.

Szobám levegőjét évek óta félig olvasott könyvek rontják, milliószor elhatározom, hogy egyetlen könyvet sem hozok a házba, amíg az itt levőket el nem olvastam, vagy el nem olvastam újra, ha őszinte vagyok magamhoz, s miért ne lennék, a legválságosabb pillanatokban mégis mindig József Attilát vettem elő. Úgy idézem mondataimban, hogy sokszor észre sem veszem. Véremmé vált.

92