Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 4. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Tóth Erzsébet: Vajon arányose most hozzá minden, ami van?

Tar Sándor nem tudott olyan könnyedén túllépni barátai elárulásán. Saját gyöngeségéből nem próbált hazugsággal kikászálódni, mint a volt miniszterel­nök és az a rengeteg köztisztviselő, akik most is magas pozícióban ülnek, és százezreket és milliókat tesznek zsebre olyan múlttal, amelybe bőven belefért az ilyen emberek, mint Tar Sándor megfélemlítése, beszervezése, jelentéseik elolva­sása, továbbítása, a feladatok koordinálása és a szocializmus töretlen építése ér­dekében. A kisember alkoholista lett és író. Talán, hogy enyhítsen valamelyest a lelki­ismeretén. És persze, hogy élni tudjon. Mondhat akármit az orvos és a halottkém, hogy a tüdő, a máj, akármi, elvégre azt mégsem mondhatja, hogy a lelkiismeret. A tö­kéletes reménytelenség. Mi pedig haboghatunk, hogy most már ő is, hiányolhat­juk az el nem készült műveket, örvendezhetünk az életműnek, de nem szabad elfelejteni, hogy halálát a megalázó hecckampány, a méltatlan anyagi helyzet, az élhetetlen élet, a megbecsülés hiánya okozta. Közben azért megnézem a litera.hu-t, mert az író legutóbbi írását ott követ­tem nyomon, hátha megtudok valamit haláláról. Persze, megtudtam. Tragikus hirtelenséggel. Száz évvel József Attila születése és hatvanhárommal halála után kijelenthe­tő, hogy az arányokat tekintve semmi nem változott. A kimagasló tehetségét többszörösen bizonyító, feledhetetlen alkotások írója, a spicli, a proli, az alkoholista, a munkanélküli, hogy is halhatna meg másként, mint tragikus hirtelenséggel? Megtudom még, hogy Mispál Attila Tar Sándor forgatókönyvéből készítette legújabb filmjét A fény ösvényei címmel, amelyet a holnap kezdődő filmszemlén mutatnak be. Talán elmegyek és megnézem. De nem megy ki a fejemből a tegnap esti politikai horror, benne a volt barát­tal, aki annyit nem mondott róla, hogy író volt, aki meghalt. Talán érdemelt vol­na ennyit, hogy ne úgy haljon meg, mint egy útszélre hajított, elgázolt kutya. Csengey Dénes, Krassó György és mások után Tar Sándor is a rendszerváltás hősi halottja, míg a többi „hős" továbbra is vérfagyasztó pofátlansággal fog még csámcsogni az ügynöktörvényen jó ideig, egy-két kormányváltásnyit saccolok, lehetőleg minél tovább fognak majd konzultálni a személyiségi jogokról, hogy jó sok százezer forint fialjon még belőle, s elég sokáig ahhoz, hogy a törvényből és az aktákból már tényleg ne maradjon semmi használható. A lélekbuldózer ki­válóan működött és működik, senkit nem érdekel már az egész, kivéve azokat, akik valamilyen anyagi, vagy ami majdnem ugyanaz, politikai hasznot akarnak húzni belőle. Ebben a világban, egy ilyen közéletben, ebben a városban, kerülgetve a ku­tyaszart, a koldusokat és hajléktalanokat, tudomásul véve milliók elszegényedé­sét és a magam nyomorát, hogy két hete kidobtak a munkahelyemről, ami há­rom évig egy kicsi biztonságot adott, egy olyan világban, ahol a hazugság a rend, ahol saját jó meleg gyávaságába burkolózik a többség, a félelembe, hogy mi lesz velem, mi lesz a családommal, ha egyszer meg mernék kérdezni valami igazán fontosat a főnökömtől, egy ilyen világban... enyhén szólva is kellemet­len lesz József Attila-sorokon gondolkodni. 89

Next

/
Thumbnails
Contents