Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 4. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Korcsog Balázs: József Attila és az új magyar líra
mert viszi magával eladni a szajrét - s reményével majd mást hiteget, hogy „az ifjúság megéri azt még.— utópiáit, a vakhiteket. Csakhogy lehet úgy is, hogy nincs „Újra kezdjük!", van úgy, hogy nincs mit kezdeni, a csillagok nem állnak együtt, s nincs esélyünk, csak veszteni. Most száz év csönd jön és sötétség? Papírcsákó és máglyatűz? És munkaeszközünk, a kétség megőrül és ördögöt űz...? A poklok a mennynek mattot adnak. Az idő tapogat, mint a vak. De nyelvünk hegyén megmaradtak a mondatot alkotó szavak. Én mondom, ez egy változó kor, az ember hol nagy, hol parány. Csillannánk meg csak, mint az óbor egy új reneszánsz asztalán! Önjellemző utómondat: Viszonyunk a poszt-premodernhez Ha Tandori Wagner, a végtelen óceán énekbeszéde és hullámlocsogása, és Petrinél, mint Muszorgszkijnál, táncolni, dalolni se szégyell a Halál, én kétségkívül Brahms, a céhhagyományok összeszorított fogú mestere vagyok, megátalkodott klasszicista (vagy ami még rosszabb, későromantikus futóbolond, aki minden észérv ellenére kitart amellett, hogy az ember: a teljes egész!). Most PETRI GYÖRGY(ről) beszél(ek). Megint megyünk. Vagyis állunk tovább. A többessszám ezúttal téged ölel (fal?) fel. De Ki? Vagy mi? Egy szelíd tétovahovább? Tűzvízözön azonnal és ezennel? 68
