Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 4. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - N. Horváth Béla: Kinek írta József Attila a Szabadötleteket?

- Nem emlékszik rá?- Nem, én nem tudtam róla.- Nem is olvasta el?- Nem.- De hát Önnek írta.- Nekem írta, de nem adta oda.- Fantasztikus.- Én nem is tudtam róla."4

Majd a Naphegyen megesett történet - (a beteg költő késsel fenyegetőleg lép fel ellene, majd kétórás sétára hívta a sötét, kietlen, beépítetlen vidéken) - elmesélése után újra visszatér Gyömrői Edit a naplóhoz:

De az érdekes, hogy soha nem mondta nekem ezt a naplót.- Ez különös, pedig többször előfordul benne, hogy »Gyömrőinek írom«, »Gyömrői mondta, hogy írjam, addig írjam, amíg tele lesz, milyen soká lesz tele«, ilyenek vannak benne. Mondom, én csak részleteket írtam ki, főleg azt, ami Önre vonatkozik...- Látja ez illusztrálja a dolgokat5, hogy amikor nálam volt, akkor egy egész más világ volt, ugye, és valószínűleg, hogyha elment a Szép Szóba egy egészen más világ volt, hazament és egész más világ volt.- De az milyen más világ volt!- És akkor ottan az igaz volt, hogy én mondtam, hogy írja, ugye."6

Persze nem feledhető, hogy az interjú egy 76 éves hölggyel készült, aki már esetleg nehezebben emlékezett dolgokra, s innen is eredhet a bizonytalanság, hogy előbb azt állítja, nem is tudott a Szabad-ötletekről, majd azt mondja: „Nekem írta, de nem adta oda". Ezt nem valószínűsíti a napló szövege, amely valóban több helyütt állítja, hogy Gyömrői majd elolvassa a leírtakat, s az interjúnak az a része sem, amelyben az analitikusnő úgy interpretálja a kezelések hangulatát, hogy a költő a szerelmes verseket nem olvasta fel, de átadta neki elolvasásra. Másrészt a Szép Szóra, József Attila barátaira vonatkozó utalás, hogy ti. azok elferdítik a valóságot, jelzi az analitikusnő védekező alapállását. Ez egyébként már az interjú elején nyilvánvalóvá válik, amikor Gyömrői öntudatosan kijelenti: „Én nem ismerkedtem meg József Attilával, én egy praktizáló analitikus voltam, Lesznai Anna megkért, hogy elvállalnám-e az Attilát, mert nagyon nagy szüksége van a segítségre." Majd néhány mondattal később meg is magyarázza öntudatos elhatárolódásának okát: „Ezt azért mondom, mert nem tudja elképzelni, hogy mennyi ellenségeskedést kellett nekem elviselnem. Én voltam az a lehetetlen nő, aki azt mondtam, hogy ez az ember beteg, holott semmi baja nincsen, és elvettem az utolsó fillérjét."7 Nem tudni, hogy Gyömrői Edit mennyire követte 1938-ban bekövetkezett emigrációjában8 a József Attila- recepciót, de arról bizonyosan lehettek ismeretei, hogy milyen volt a pszichoanalízis megítélése a szocialista társadalmakban. Arról nem is beszélve, hogy a költő halála után emigrált, tehát a bűnbakkeresők9 őt is megtalálták.

A szöveget közreadó Tverdota György kísérő tanulmányában arra a konklúzióra jut, hogy hiteles forrás hiányában sem az nem állapítható meg, hogy Gyömrői tanácsára, biztatására fogott az íráshoz a költő, hogy emléktöredékeit, asszociációit papírra vesse, sem az, hogy miért írta.10 A kinek és a miért kérdését illetően van egy állítás, Németh Andoré. Ö tudósít először a füzetről és annak tartalmáról, alig két hónappal József Attila halála után.11 Némiképp regényesítve, a füzeten is szereplő dátummal így meséli el a napot: „Analízisről jön, négyre a fogorvosához kell mennie. Egy napon a fejébe vette, hogy tes- tileg-lelkileg rendbehozatja magát és makacsul kitart szándéka mellett. De dühös indulatok fenekednek lelke mélyén, nincs megelégedve sem magával, sem az orvosaival. Azok ügyefogyottan babrálnak, rontanak rajta, holott ő teljesen megújulásra áhitozik.12 Németh

51