Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 4. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Beney Zsuzsa: Mintha a létből ballagna haza
Légy fegyelmezett A vers egyetlen felszólítása, és egyben az egyetlen megszólítás, vagy másképpen, az egyetlen olyan hely, ahol a költő az olvasóhoz kapcsolódik. Csupa rejtély: számos véleményt ütköztethetünk arra vonatkozóan, hogy ez a felszólítás önmegszólítás, az olvasóhoz intézett tanács vagy utasítás, netán egy közlésnek (a fegyelmezettség szükségességének) felszólító módban történő bejelentése. Valamennyi feltevésre megbízható vélemények állnak rendelkezésünkre - de vajon a költői intenció során szerepelt-e a megszólításnak vagy önmegszólításnak kérdése, vajon nem csak a fegyelmezettség volt-e kimondandó? S ez az elvárt fegyelem csakugyan a téli dermedésnek, vagy az elmúlás erőivel felvett harcnak, az elviselésnek lehet-e eszköze - nem csak egyszerűen a lét elviselésének, a létező magát-összefogásának egy kaotikusnak is elképzelhető világban? Vagy, ismerve József Attila hihetetlenül erős vonzalmát és ugyanekkor kételkedését a káosszal szembeni rend, törvény érvényessége, sőt megléte iránt, vajon nem juthat-e eszünkbe az is, hogy a felszólítás az emberen át a világhoz szól, pontosabban az ember világlátásához, ahhoz, mely maga is képes ezt a világot renddé, fegyelemmé alakítani? Elég, ha csak az Eszmélet vagy az Óda megfelelő soraira gondolunk, ahol kérdésessé válik a törvény létezése, mely számos kisebb költeményben, jóval rejtettebb formában szintén kérdés marad. A fegyelmezettség nem ellentéte a káosznak, de nem is csupán elviselésének módja, e fegyelmezettség legalább kettős értelemben olvasható - ha ugyan bármelyik olvasatunk megközelíti a mondanivalót, ami talán olyannyira szubjektív, titkoltan az, hogy találgatásunk mindig csak mellé foghat. Eléggé elképzelhető, hogy a nyár a szabadságnak, a fellobbanásnak, a tűz fegyelmezetlenségének időszaka, minőségében különbözik a tél fagyott zordságától. Ebben az esetben a nyár fogalma szintén éppen úgy érezhető szubjektív élménynek, esetleg egy érzés, az érzelem metaforájának, mint az élet forróságának, az elevenségének, a lét csordultig érettségének (mint későbben a vers utal is erre az értelmezési lehetőségre) - tehát a télhez, az éjszakához, a fegyelmezettséghez hasonlóan megfejthetetlen marad. Egyszerre látható, pontosabban egyszerre kelt valamilyen képzetet mindenkiben, és marad absztrakció - és ha így értelmezzük, a fegyelem nem a külső, hanem a belső télre vonatkozik, a fegyelem az, ami ezt a telet, a költészetben megjelenő telet megteremti -, tehát a fegyelem hívja elő a majdhogynem halálos állapotot, a megfagyás előtti merevséget. Nem is az előhívás a helyes kifejezés: a fegyelem maga a tél, vagy fordítva: a tél maga a fegyelem, az érzelmek visszafogása, keretek közé szorítása, talán azt is mondhatjuk, hogy megzabolázása vagy elfojtása. Nem elviselendő, hanem belülről kisugárzott állapot, olyannyira metaforikus, hogy a valóságot, a valóság hiteles képét használhatja a metafora keret- rendszerének, s éppen e metaforikus értelmezhetőség miatt képes a realitás érzékeltetésére. - A metaforánál is magasabb rendű metafora ez, mintegy a metafora önmaga fölé emelése, a nem láthatóval történő megidézés, az egzisztencia érzékelésének és érzékeltetésének eszköze, és ez az, amit kizárólag a metafora képes kifejezni. 33
