Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 4. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Tverdota György: A tiszta költészet két változata József Attila lírájában
egy fáradt alma függ fejem felett, a hernyó rágott szívéig szemet, kinéz hát rajta és mindent belát, virág volt ez a vers, almavirág A 3. Medália első strófája miniatűr tájleírás. Ha a tiszta költészet mallarméi, valéry-i változatával szembesítjük ezt a szakaszt, akkor a tömény vers ama kritériumának, hogy nem tartalmazhat leírást, ellentmondani látszik. De ha nem ragaszkodunk dogmatikusan a követelményekhez, el kell ismernünk, hogy semmiképpen nem az a változata a leírásnak, amelyet realistának, sőt, naturalistának, tehát prózainak kell tekintenünk. Nem arról van szó, hogy a költő lát vagy látott valamilyen tájat, s arról, amit látott, a riporter precizitásával beszámol. A tájleírás négy sorba van sűrítve, a látvány elkülöníthető alkotórészeit mellérendelten egymás mellé, fölé, alá helyezi a költő. Mintha egy puzzle-t rakna ki. Részletezés helyett a jelzés, utalás megoldásával él. Ilyen szűk terjedelmi keretek között nem is tehetne másként. Kanászról beszél, amelyhez képzeletünk kénytelen hozzárendelni egy disznónyájat vagy legalább néhány malacot. Tehénlepényt említ, amely még most lett elpottyantva, tehát kétségkívül tehenek vonultak el a szemünk előtt. Inkább rajz lenne ez, finom tollal megrajzolt vázlat, ha képzőművészeti alkotásnak képzeljük el, mint festmény. Színélményt közvetlenül nem közvetít a költő, mint például Juhász Gyula: Magyar táj, magyar ecsettel című versében: „Kis sömlyék szélén tehenek legelnek, / Fakó sárgák a lompos alkonyaiban,... / Az alkonyat, a merengő festő fest: / Violára a lemenő felhőket, / S a szürke fákra vérző aranyat ken" stb. A strófa azonban nem elsősorban emiatt távolodik el a közönséges tájleírástól, hanem azért, mert fölhívja a figyelmet önnön nyelviségére, nyelvi felépí- tettsége lép előtérbe. Különös, szerencsés megoldással él itt a költő: a sor eleji szókettőzéssel, s ahhoz képest, hogy emlékezetes hatást kelt, életművében soha nem ismétli meg ezt. Alig tudok hasonló példát a magyar költészet történetében. Bizonyos tekintetben ide vonható Ady: Az ágyam hívogat című verse: „Lefekszem. Óh, ágyam, / Óh, ágyam, tavaly még, / Tavaly még más voltál. / Más voltál: álom-hely, / Álom-hely, erő-kút, / Erő-kút, csók-csárda, / Csókcsárda, vidámság..." A példa annyiban távoli, hogy megvan ugyan a szóismétlés, a szókettőzés, de az egyik elem sor végén, az ismétlése a következő sor elején található, s a vers így araszol előre. Itt pedig minden szóismétlés a sor elején található. A megismételt szavak egyaránt igék, mindegyik az adott sorral egyenlő hosszúságú mellérendelt összetett mondat állítmányául szolgál. A mondatok állítmány-alany szerkezetűek. Az egyes mondatok mélyén felfedezhető egy közös mondatséma. Mintha a tagmondatok egy kérdésre válaszolnának, amely az első sor alapján így írható föl: „Mit csinál a kicsoda?" A további sorok esetében a séma megmarad, de variálódik: „Mit csinál a milyen kicsoda?" Aztán: „Mit csinál hol a micsoda?" Végül: „Mit csinál a milyen micsoda?" Hasonló mondatséma, ugyanilyen mellérendelő szabályossággal működteti a 4. Medália első szakaszát. A különbség az, hogy itt a sorok között 21
