Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 4. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Tverdota György: A tiszta költészet két változata József Attila lírájában

nincs szemléleti összefüggés, amilyet a 3. darabban a tájleírás konvenciója biztosít, az egyes sorok, az egyes mondatok nem tekinthetők valamely nagy egész részeinek.

Visszatérve a 3. Medália mondatkezdő állítmányához: milyen következménye van ennek a megoldásnak? Az igék kettőzése a mesében egy folyamat tartósságát, hosszan tartó voltát érzékelteti: „Ment, ment, mendegélt..." Az ismétlődő igék az ábrázolt folyamatot mintegy lelassítják, s az egész strófának adnak valami álmatag hangulatot. Az állítmány megkettőzése hangsúlyt ad annak, ami az alannyal történik, vagy vele kapcsolatban végbemegy. Mintegy figyelmünk középpontjába állítja ezt az alanyt. Mert hogy a kanász, aki bámul, vagy a piócahalász, aki totyog, önmagában semmiképpen nem figyelemre méltó. De ha ez a kanász nem bámul, hanem „bámul, bámul", s ha ez a piócahalász nem totyog, hanem „totyog, totyog", nos, a nyomatékosított állítmányból az átlagosnál erősebb fény sugárzik rájuk. Az állítmány esetünkben nem elsősorban azt fejezi ki, hogy a cselekmény nagyon intenzív vagy hosszadalmas lenne, hanem azt, hogy a mi tekintetünk hosszan időzik az alanyokon. Nemcsak észrevesszük, regisztráljuk, hanem „lassú tekintettel" eltűnődünk rajtuk. A tárgyról szólunk, de egyúttal a mi lelkiállapotunkat is jellemezzük általa. Az igekettőzés révén intim viszony alakul ki szemlélő alany és szemlélt tárgya között. Szeretetteljes, groteszk, ironikus egyszerre ez a viszony.

A költő által alkalmazott megoldás felerősíti a vers zeneiségét. A strófa tisztán zenei szempontból úgy is felosztható, hogy az első négy szótagot mind a négy sorban elkülönítjük a sort záró szótagoktól, s akár függőlegesen lefelé haladva is olvashatjuk, mint Weöres Sándor Kínai templomát vagy Keresztöltését. Az első oszlop önmagában véve roppant szabályos, számtanilag formalizálható:

Totyog, totyog, bámul, bámul, lebeg, lebeg, gőzöl, gőzöl

A domináns egyöntetűség mellett nem hiányzik a variabilitás sem. A megismételt szavak azonos hosszúságúak, mindannyian két szótagosak. A második sor igéje kivételével, amely két különböző magánhangzóra válik szét, az összes többiben ugyanaz a magánhangzó képezi a szótagot. Az utolsó strófában rövidhosszú oppozíció folytán ennek mutációja áll elő. A „totyog" és a „lebeg" hangrendi szempontból tisztán párhuzamba és szembeállíthatok. A sorzáró szavak szótagszáma megegyezik (6 szótag), s feszes, pattogó ritmust biztosít a sorok második felének, kivéve a 2. sort, amely rövidebb (5 szótag), ezért lassúbb ritmusban ejtendő. Ez az oszlop némileg az utolsó, csonka Medália felsorolására emlékeztet:

a piócahalász, a sovány kanász, a tó fölött a gém, a friss tehénlepény 22