Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - Körmendi Lajos: A korhely bojtár; A szabadságharc tüzértisztje
Körmendi Lajos A korhely bojtár- Túl virgonc a kutya - nézte a számadó a kis pulit.- Kölyök - vetette oda a bojtár.- Esőt érez. Kőrizs Sankó csak legyintett, mint aki nem hiszi az elhangzott jóslatot, de nem szólt. Szép kék ég ragyogott fölötte. „Még hogy eső!" - dünnyögött magában. A nyáj szétterülve legelt, az öreg puli unottan ásítozott és vakarózott.- Na, én megyek! - szólt oda a számadónak.- Estére itt legyél! A legény bólintott.- Megázol - intette az öreg. Sankó csak rántott egyet a vállán. Elindult. Még távolabb is hallotta a számadó énekét: „Felleg borítja az eget, Karcag felől jég fenyeget, Zivatar lesz, attúl fílek, Hogy a nyájam mind elszíled". Repedezett földön lépkedett a város felé. Hónapok óta egy csepp eső sem hullott, a fű már rozsdaszínűre égett, az időnként feltámadó szél port cipelt magával, mielőtt erőtlenül lehanyatlott volna. Kőrizs Sankó gondolt egyet, rövidebb útra tért, a mocsár felé vette az irányt. A nagy aszályban a jól megtermett, embernél is sokkal magasabbra nőtt nád- kotúk oszlopai között lépkedett, porlott a lába alatt a barnásfekete korhadék. Maga mögött hagyta a kotúk oszlopait, már a nagy szárazságban megfeneklett lápon ment, ami alatt egy-két esztendeje még két méter mély volt a víz. A szemével tájékozódási pontok után kutatott, hogy majd visszafele jövet biztosan tudja az utat. Egy szép nagyra nőtt, sűrű rekettyebokron akadt meg a szeme, tudta, ez majd eligazítja este is. Kitartóan bandukolt tovább. Beért Karcagra. Megkereste a számadó házát, az asszonynak átadta az öreg üzenetét, aztán már fordult is, kapkodta a lábát a vásártér felé. A vásárba érve sóváran leste a sok mutatós portékát, a szép nadrágokat, a cúgos cipőket, a kun süvegeket, a subákat, a korsókat, a csizmákat. A szűrszabó portékájánál meg egyenesen gyökeret vert a lába! Mennyei zene volt füleinek a mester mondata. 14
