Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 3. szám - A 75 ÉVES SÁNDOR IVÁN KÖSZÖNTÉSE - Faragó Kornélia: Váltópont és átfordulás

sőséges érzelmek jelei, a viszonyformák összevetését kínálva. Egy jellegzetes félbeszakító megoldással a beszédváltás mondatközépen is bekövetkezhet, zárójeles beékeléssel, helyenként egyidejűségi képzeteket keltő eljárásként. Olyan szimbiozitásban ad helyet a beszéd a Másik saját szempontúságának, mintha önmagában szólaltatná meg, mintha öntestével jelölné ki annak kétoldali határait.

így elrendezve, a különös szólamkapcsolási módokat működtető hármas narráció, a zárójeles beszédek közrefogottsága, elkülönítettsége, vagy - nézőpont kérdése csupán - éppen el nem különítettsége, sőt egymásban való elhelyezkedése, textuális szinten visz színre egy sajátos közölő gondolkodást. Mint ahogyan, egy gyermekkori emlékképet idézve, a résben, a nyílásban, a közöttiségben való elhelyeződés tematikai-poétikai adományára hívja fel a figyelmet a szövegkezdet is, a felhők alakváltó mozgásával, a kettéváló, a szakadékosan megnyíló felhőtenger „sehova sem vezető, de azért utakra csábító" tériességével. A gomolygó felhőjáték, a regényműködés önértelmezője, nemcsak a szaka- dék-jellegű megnyílásban, de ellentétében, a bezárulásban is megjeleníti az úttalanság potencialitását, minthogy „a felhők bármelyik pillanatban álcás puhasággal összezárulhatnak". Hogy miért éppen ezek a kivehetetlenül változó alakzatok képezhetik le a legpontosabban a szöveg szervezőelvét, egy kierkegaard-i kijelentés nyomán világosodik meg: a felhőjátékban „az Igazi soha nincs".

Felmerülhet, miért, hogy a teljes zártság metaforái, a kezdeti előfordulási arányukat tekintve szinte súlytalanok, s a teljes körülkerítettség tematikusán is kibontakozó mozzanatai, a „körülhatárolt hangtalan sűrűségek" a regény későbbi pontjain is majd csak szórványosan jutnak jelentéshez. Ezek a szövegjelenségek, a körülöleltség, a bekeretezettség semlegesítenék a mozgáspotenciált, érvénytelenítenék az utakra csábítottság szemantikáját, eleve kizárnák a lehetőségben létezést. Nem feltételezhetnék ugyanis azokat a mozgásaktusokat, amelyek a beteljesítetlenség sajátos potencialitását, a mozgásban levés folytonos látópont-módosulásait működtetik. A körbezártság, a csapdaszituáció egyféle sta- bilizálhatóságot sugallhatna, a különböző irányú mozgásvonalak kényszerű rögzítését hozná. Olyan mozdulatlanságot, amely kevésbé szolgálná annak a széles áramlásrendszernek, mindenre kiterjedő hatalmi dinamikának a megjelenítését, amihez a regényi fikció alakítottságával a Századvégi történet közelít. Az interpozicionális szerkezetek sajátosan nyitott közrefogottságában egy ideig belé lehet fogódzni az út, a lehetőség létezésének feltételezésébe. Éppen ezért a szöveg minden momentumában ott lüktet a közöttiség- metaforika, a léttér hasadékszerűsége, a keskeny folyású folyó és a még keskenyebb, a „torokká szűkülő" folyosó, a „jegenyék közé szorított" út képzetrendje, az öböl metaforája és a partoké, „a kilátástalanság és a reménytelenség közötti sávé" (151). És természetesen erős hangsúlyokkal, a keréknyomokba passzírozott Történelemé. (155) A kétoldali határoltság kijelöli ugyan a haladási irányt, közvetíti a köztes lét szüntelen beszorítottsá- gát, de nem kényszeríti passzivitásba a lehetőség-gondolkodást. Hagyja jelentéshez jutni az „esélyek hívogatását", a kelet-közép-európai történelmi léghuzatot mint szimbolikus dinamizáló erőt. Mintegy bemozdítva a cselekvési hajlandóságot, pl. a tiszti összeesküvésre irányuló törekvést, „sorsfordító erőket serkent". Miközben mégis az adja a szerkezeti-poétikai elképzelés különösségét, hogy a potencialitás már-már radikális közvetlenséggel fordul esélytelenségbe. Balassa Péter megfogalmazásában: „szinte minden elvész, még mielőtt történne valami, még mielőtt az értelemadás és a cél artikulálódna" (i. m.). A narratív változásreláció eredményeként még a köztesség is megszűnik kinetikus jelentéseket feltételező, mozgást közlő szerkezetként működni. Kifogynak a „járható lehetőségek". Mígnem a regényszöveg utolsó fázisában minden a dermedtség köztes sávjába süllyed. A hívások azonnali visszavonásokban oltódnak ki. A dinamikus szerveződés lehetőségét „tétova imbolygás", a hangokét a mindent elárasztó némaság tölti be. Még a

41