Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 3. szám - A 75 ÉVES SÁNDOR IVÁN KÖSZÖNTÉSE - Bazsányi Sándor: „...Fenséges az örvénylés...”
Bazsányi Sándor Fenséges az örvénylés../' A 75 éves Sándor Ivánnak „Az Árpád hídra kanyargó utak metszéspontjánál állok. Autócsodák villogó lámpákkal, a másik irányban araszolás közben pulzáló féklámpákkal. Négy irányból rohamozzák a hidat, nyolc lépcső ontja az utasokat, fenséges az örvénylés, mindent beszív. Rossz irányba próbáltam feljutni. Visszafordulok, átkelek a Váci út alatt. Négyfelől négy épület, mint a történelem törvénytáblái, a régi paneltömb, a Rendőrkapitányság új plasztik hengere, az örök színház szánalmas alakzata, a lepusztult hajdani munkáskolónia renovált emeletsora keríti be a tömeget, mindenki indul, érkezik, elakad, a hidat nem látni a sötétben, az érzékelhetetlen lent és fent között a végállomásra kanyargó autóbuszokat is, ide érkezik Liv öt perc múlva, ha nem késik a járat, elnyeli a sötétség." Mondják, jó ideje minden jelentős műalkotásnak, így Sándor Iván legutóbbi, Drága Liv című regényének is, saját esztétikai minősége, művészisége mellett, különleges feladatot, egyfajta többletszolgáltatást is el kell látnia: időleges otthont biztosítani a befogadónak, aki egyébként (történeti, történetfilozófiai, szociológiai, antropológiai és más egyéb tényekkel bizonyíthatóan) a nem éppen otthonosnak mondható jelenvilágunk átmeneti vendége (Kosztolányi mindezt még „egy nagy ismeretlen Úr" vendégségének nevezte). Sándor Ivánnak, mint minden jelentős regényírónak, munkaköri kötelességből - igaz ugyan, hogy csupán időleges és mesterséges, ámde mégiscsak - otthont (no jó, mondjuk pontosabban: esztétikai rezervátumot) kell kínálnia az olvasónak, aki egyébként, részben-egészben, otthontalan (ha nem lenne az, nem olvasna, vagy legalábbis nem egzisztenciális szenvedéllyel olvasna). De úgy, hogy ezzel saját világának részleges otthonosságára is felhívja a figyelmet. Úgy ringasson a szó (és persze a mondat, a bekezdés...) művésze álomba, hogy álmunk folytatható legyen a valóságban is. Másképpen mondva, az álomvilág ne legyen teljesen idegen a valóságostól; ha lehet, úgy legyen valóságosnak tűnő, hogy ne vegyük észre látszatvoltát; ha lehet, úgy jelenjen meg a valóságelem az álomlátszatban, ahogyan eddig még soha: tisztán, élesen, fenomenálisan, mint valami fenséges örvény lés. A Drága Liv utolsó fejezetének utolsó fél oldalán egy olyan területet látunk, a budapesti Árpád híd körzetét, amelyen feltehetően már sokunk átutazott. Akár Budáról Pestre, akár Pestről Budára. Akár Magyarország keleti feléről a 29
