Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Kriza Ildikó: A pityke és a kökény
Kriza Ildikó A pityke és a kökény Dékány Ráfael válogatott népmeséi az 1800-as évek második feléből Dékány Ráfael neve, tevékenysége a Kecskemét iránt érdeklődők előtt bizonyára jól ismert, és gazdag életútjától nem csak e vidék lakói tudnak sok részletet. A város szülötte volt, és hűséges fiaként megpróbáltatásokkal tarkított életében mindig visszatért, és a Kecskeméti Lapok - máig fontos folyóirat - szerkesztésével örökre beírta nevét a történelembe. Érdemeiről már életében elismerő cikkek jelentek meg, és az életrajzírók csak válogatni tudtak a sokféle tevékenységének bemutatásakor vagy a publikációk felsorolásakor. A színes életutat bejárt Dékány Ráfael pályájának mindmáig maradt egy ismeretlen oldala, egy kötetnyi kézirat, egy feltáratlan munka, amit jelenleg a Néprajzi Múzeum őriz. A háromszáz oldalnyi rendezett szöveggyűjtemény nem más, mint az alföldi mesekincs tárháza. Ebből a jelentős anyagból válogatott Kriston Vízi József, és tett közzé 27 szép népmesét. Nem mondhatjuk, hogy a teljes ismeretlenségből kerültek elő a szövegek, hiszen fél évszázaddal ezelőtt már - Kovács Ágnes mesekutató munkája nyomán - a szakemberek tájékozódhattak a gazdag és szép mesékről, sőt Ortutay Gyula Katona Imrével együtt közzétett egyet-egyet. Ennek ellenére a kiadásra szánt, de bal- szerencse folytán kéziratban maradt gyűjtemény 1885 óta, idestova 120 éve vár arra, hogy elénk kerülhessen, hogy élvezhessük stílusát, és megismerhessük az alföldi szóhagyomány változatosságát, a mesék mellett a pünkösdi ünneplés, karácsony meg más szokás hajdani létét. A most megjelent könyv tehát egyszerre újdonság és adósságtörlesztés. Újdonság, mert az Alföld közepe sokáig mostoha terület volt a hagyomány kutatói között. Míg Heves környékéről vagy Dél- Alföldről sok szép mese került az olvasók elé, addig a Kecskemét környéki hatalmas térségről nem volt híradás. A múlt század közepén Vargyas Lajos fedezte fel, hogy a kisújszállási tanyavilágón olyan archaikus melódiakincs van, amelyhez hasonlót Bartók és Kodály fél évszázaddal korábban csak eldugott peremterületeken talált meg. Aztán a 60-as években Lükő Gábor a pásztorok faragásait vizsgálva látta, hogy milyen gazdag ez a művészet, és mutatott rá arra, hogy évezredes hagyomány él tovább a faragott képeken. Most Dékány Ráfael segítségével kerül elénk egy mesébe foglalt mítoszvilág a Kecskemét környéki lakosság hajdani tudását igazolva. A mesék nem a gyerekeknek szóltak. így ez a kötet sem a kicsiké, hanem mindenkié, aki kíváncsi a nagy emberi érzésekre, kalandokra, eredményekre, az igazságosság és hamisság ellentétéből fakadó konfliktusokra, és megannyi más örökké aktuális kérdésekre. Ráadásul mindezek könnyen érthető, élvezetes formában, filozofikusságtól mentes stílusban került elénk. A mese, vagyis az élő beszéd, az íratlan tudás rendezett, kikristályosodott tudás átadásának formája, ami közvetítette generációk bonyolult világfelfogását évszázadokon, -ezredeken át. (Napjainkban, mióta készen kapjuk a sablonsztorikat a médián keresztül, sőt ráadásul már olvasni sem kell, mert a tv szájunkba ereszti azokat, eltűntek a mesélés alkalmai, eltűntek a jól mesélni tudók, a gondolati egységeket rendszerbe foglalni képes előadók meg a hagyomány éltetői és befogadói.) Dékány meséi szép bizonyságai annak, hogy nem is olyan régen, 3-4 generációval ezelőtt a kecskemétiek, vagy a környékben élők tudták és értették a természet és társadalom összefüggéseit, a mítoszokból átlényegült hősök harcának jelentőségét, az erkölcs törvényeit. 105
