Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Kriza Ildikó: A pityke és a kökény
A pityke és kökény című könyvben olvasható mesék hősei megelevenítik az emberi küzdés értelmét és fontosságát, a jóért, jobbért, a messze lévő, de mégis elérhető célokért folyó törekvés jogosultságát. A mesék cselekménye, etikai mondandója történeti eszközökkel megfoghatatlan időkből eredeztethető. A mese szövege tehát nem az egyszerű, egysíkú ún. „egyperces" helyzetkép, esetrajz, hanem ellenkezőleg, egy egész folyamat bemutatására alkalmas logikus eseménysor. Példaként hadd említsem a közismert és világszerte megannyi párhuzammal rendelkező mesét az éllatok beszédét értő pásztorról, amelyben a természetközeli helyzetben az emberi tettek következményeinek változatossága tárul elénk néha szorongató, máskor vidámító formában. A bajba jutott állat megsegítése és a hálás állatok ember iránti jósága elvileg közhely. A mese ezt a bonyolult viszony- rendszert közvetíti, és azok, akik értik a szimbólumokat, jelképes beszédet, nemcsak kalandokról hallanak, hanem annak erkölcsi üzenetét is veszik. A látszólag könnyű prédának tűnő kicsi kígyót a hős nem öli meg, pedig a kígyót gyakorta gyűlölt, félelmetes, pusztításra szánt állatnak vélik. A jótett nyomán olyan ismeretekre tesz szert, amivel egész életében boldog és kiegyensúlyozott lehet. Pontosabban lehetne, ha a feleség közbe nem szólna. Itt a külső és belső harmóniát, ellentétet az állatok szájába adott beszéddel érzékelteti a mese, és teszi nevetségessé a hőst, ha kilép szerepéből. Egy másik mese a kis kanász és a messzelátó királykisasszony története kapcsán a segítő lények szimbolikus jelentésére figyelmeztet. Itt is segítő állatok állnak a hős mellett. De figyeljünk csak arra, hogy a megsegített lények, a ponty, sas, öregember valójában a vízi világ, levegő ura, föld embere az egész természetet szimbolizálja. Mindezek között az ember különleges tudását hirdeti, hiszen a királylány erejének legyőzése az öregember találékonyságával lehetséges, vagyis az ő fontosságát, győzelmét hirdeti. A mesehősök segítői természetesen nemcsak állatok lehetnek, hanem emberek is. így van ez a Vörös király lányáról szóló mesében, akinek megmentése a rendkívüli képességű emberek összefogásával lehetséges. A mese erkölcsi mondandója egyben világfelfogás, ami mélyebb és áttételesebb, mint a mai tömegkultúrát formáló tv-sztorik üzenete. A mesehősök kalandjai máskor a mítoszi világba visznek. Az alvilágban, a sárkányok birodalmában az ottani törvények szerint kell megküzdeni az elrabolt királylányért. A kihívások és küzdelmek révén érzékelteti a mese, hogy az okos, a gazdag, a rátarti vagy éppen szépséges királylány kezének elnyerése nem könnyű feladat, de a kihívást vállalni kell ahhoz, hogy életben maradjon. Az élet tele van előre nem látható feladatokkal, jelentős akadályokkal, félelmetes ellenségekkel. Mindezekkel szembeszáll az, aki magát arra érdemesíti, és győz, mert ha nem, akkor meghal, elvész, megsemmisül, semmiképpen nem lehet mesehős. Máskor egy bibliai történet kerül a mesébe. József és Putifárné esetét a Bibliából vagy Thomas Mann regényéből ismerjük, ami szerint a fáraó ifjú felesége megszereti az ifjú hőst. Az idős férfi fiatal feleségének jogtalan és törvénytelen kapcsolata minden időben kedves téma, ami lehet tragikus is, meg komikus is. Dékány a konfliktust feloldja, új megoldást keres, mert amíg az idős király haragja elérheti a fiatalokat, addig a segítő szolgák mellettük állnak, de amikor meghal a fiatalember és az időközben megözvegyült ifjú királynéval egymásra találnak, és a mese törvényei szerint „boldogan élnek, amíg meg nem halnak". A mesék erkölcsi mondandója rendszerint nem valami kispolgári oktató, tanító előírásként jelenik meg, hanem csak közvetetten, de mindenki számára érthető példába ágyazva. Jól mutatja ezt az Okos és a Friss koma vetélkedése. Egyikük rendre kitalál valamit, hogy csalafintasággal tőrbe csalja a társát, de végül mindketten pórul járnak, terveik rendre nevetségbe torkollnak. Ezt csak a jó előadók tudják úgy elmondani, hogy végül a hallgatók dőlnek a nevetéstől. Hasonló ehhez a mestertolvaj meséje is, a kovács fiának története, aki király gatyáját, királyné ingét is el tudja vinni ügyes ötleteivel. Az okosság, bölcsesség, ügyesség, becsapás éppen úgy a mesék világához tartoznak, mint a mítoszok és csodák. Ez az, amiért nagyon sajnáljuk, hogy a mesék előadása, sőt olvasása is egyre inkább háttérbe kerül. Dékány Ráfael az élő mesélés hangulatát varázsolja elénk. Nem tudjuk, csak feltételezzük, hogy ő maga hallhatta a meséket. Valószínű, a mesék egy részét hajdani katonák mondták el neki, hiszen sok mese hőse obsitos, katona viselt ember. Máskor a mesteremberek világát mutatja a szöveg, vagy éppen a természetközeli emberek tapasztalata derül ki a cselekményből. Bárkitől is hallotta a mesét, a megfogalmazás azonban minden bizonysággal a jó tollú, könnyen fogalmazó Dékány Ráfael érdeme. A 19. század 80-as éveiben leírt mesék stílusa vetekszik az Arany László-, Gyulai Pál- vagy későbbi Benedek Elek-féle mesékkel. Sajátos, mondhatni egyenletes előadói stílusa van. Esztétikai mértékkel nézve szép, jól felépített, kerek mondanivalóval rendelkező meséket szedett egy csokorba a gyűjtő. A népies fordulatokat meghagyja, sőt a kézirat ismerői szerint felfigyelt rá és tudatosan használta, illetve máskor mellőzött egyet-egyet. A szöveg gondozója, Bordi Zsuzsanna észrevette az 106
