Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Fehér Zoltán: Mivé levél cángó-magyar?
már csak álmodni mernek magyarul. (A templomot a nép tartja el, A moldvai csángók magyarság- tudatáról.) Ha magasabb szintű egy közösség gazdálkodása, akkor az azt jelenti, hogy munkája intenzívebb, eljárásai korszerűbbek, terményei keresettebbek, drágábbak, s ennek következtében kisebb területről is nagyobb hasznot tud előállítani. Gondoljunk csak arra, hogy pl. a két Sárközben mit jelentett a célszerű vízgazdálkodással párosult középkor óta szinte folyamatosan virágzó kertészkedés. A moldvai csángó magyarok általában okszerűbben gazdálkodnak, mint az oláhok - írta Lükő Gábor még 1936-ban. Elszigeteltségük következtében azonban szakszókincsük ezen a területen szinte teljes egészében románból vagy lipovánból átvett kölcsönszó. Az agrármérnök Halász Péter ennek leírásában nemcsak néprajzilag, de szakmailag is kimerítően alapos. A magyar néphitkutatás nagy nyereségei azok az adatok, amelyek a gazdasági munkákhoz fűződő hiedelemszokásokkal, a munkák végzésének időpontjával és a termények mágikus szerepével foglalkoznak (Vetemény, veteményezés). A Szőlőtermelés, bornyerés című tanulmányból megtudjuk, hogy a moldvai szőlőkultúra is Magyarországból jutott a Szeret partjára, hiszen ezt már Bandinus feljegyezte. A Moldva-szer- te megtalálható szőlőművelésre utaló helynevek, de román helytörténeti munkák is megemlítik ezzel kapcsolatban a magyarok szerepét. Ez a mezőgazdasági kultúra is némileg mobilizálta a csángó társadalmat, hiszen a szőlő- és borkereskedelem nagy területeket érintett. A csángó szőlőművelés és borászat technológiája bizonyára jól kiegészítheti a Vincze István és Égető Melinda ez irányú hazai kutatásait. Hasonlatosságot találunk - írja Halász Péter - azzal a mediterrán eredetű vörösbor-készítési technikával, amiről Andrásfalvy Bertalan kimutatta, hogy hazánkban elsősorban a hódoltság területén, tehát a mohácsi vész után három részre szakadt ország középső részén figyelhető meg, mint a hagyományos paraszti borkezelés sajátossága. A szerzőnek köszönhetjük, hogy új adatokkal bővültek a néprajznak népünk hagyományos állattenyésztéséről, teherszállításáról szóló ismeretei. Erről szól az Olyan lovaim voltak, úgy húztak, mint az ökör című tanulmány. A Magyar Néprajzi Atlasz ez irányú gyűjtőmunkájának egy részét épp Halász Péter végezte. Azt vizsgálta, miért és hogy változott az ökör és ló használatának jelentősége a csángóknál térben és időben. A lótartás terjedésében fontosnak tartja az egyéni presztízsszempontokat. Az emberi erővel végzett teherhordás talán a legősibb módja a szállításnak. Szerzőnk csak Kós Károly és Gunda Béla ezirányú publikációiról tud. Jómagam egy bajai nemzetiségkutató konferencián a délvidéki Kovács Endre előadásában figyeltem föl a doroszlóiak e téren megnyilvánuló változatos technikáira. (S egy alkalommal leírtam a bátyai asszonyok teherhordását, amikor a folyóra mentek, hogy a kilúgozott ruhát kimossák.) Halász Péter logikus rendben sorolja föl és írja le a Teherhordás a kézben, a karon, a vállon, a nyakba akasztva, a háton, a hónaljban, az ölben és a fejen címek alatt az egyes eljárásokat. Természetesen azt is, hogy kik és mit szállítottak ilyenformán. Érdekes, hogy a mediterráneumban elterjedt, de még a Sárközben is gyakorlott fejen való cipekedést, amely itt nyilván hozzájárult az üveges tánc kialakulásához is, Moldvában sem a románok, sem a magyarok nem alkalmazzák. A táji munkamegosztás kialakulásához elsősorban egy-egy nagytáji földrajzi tagoltságra van szükség - idézi Halász Péter Kós Károlyt az Az adatok a csángók árutermelésének és árucseréjének néprajzához című tanulmányának bevezetőjében. Ennek a témának az alaposabb kutatásával is adós a magyar néprajztudomány. A magyarok jelentős részvétele Moldva árutermelésében és árucseréjében összefüggött azzal a jelenséggel, hogy náluk jobban kialakultak és elterjedtek a belterjes, munkaigényes termelési módok, az intenzív gazdálkodás technológiái, mint más moldvai népeknél. Földrajzi-gazdasági feltételeit Moldva változatos talajzónái, a szántó és az erdő arányainak eltérő volta, az állatállomány különböző mértéke jelentették. Társadalmi feltétele viszont a viszonylag homogén paraszti társadalom volt. Az értékesítésben pedig behozhatatlan előnnyel rendelkeztek a moldvai településeken mindenütt megtalálható zsidók, akiknek százalékaránya a 0,6%-tól a 48,7%-ig szóródott. Halász Péter számba veszi azokat a történelmi adatokat, amelyek a Moldvai Fejedelemség óta rendelkezésünkre állnak, s amelyek szerint a hajdani vásárokon részt vevő kereskedők jelentős számban németek és magyarok. Szerzőnk felsorolja, hogy miféle anyagok és termékek váltak az árucsere vagy az adásvétel tárgyává az idők folyamán. így például a fa, a gyógynövények és az erdei gyümölcsök, a hal, a bányászott termékek, 97
