Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Baráthi Ottó: A szegénység
A szálló udvarán 5-6 - úgy 40-70 év közöttiek lehetnek - férfi beszélget, jön-megy, inkább csak táblából, de senki nem akar velem beszélgetni, amikor elmondom, miért jöttem. Végül előkerül egy jóképű fiatalember, fizimiskája után csak „Clintonnak" szólítják, ő már rutinos nyilatkozó, mondja is, hogy már a helyi hírlapban is megjelent róla egy kis írás. Aztán szinte kérdezés nélkül mondja kálváriájának történetét, amely példaértékű, miközben példátlan.- Hogy kerültem ide? - kérdez vissza interjúalanyom. Roppant egyszerű az én esetem. Elvesztettem a lakásomat - meghalt az a néni, akinél albérletben laktam -, és kirúgtak a munkahelyemről, az öblösüvegből. Szakszervezeti tisztségviselő voltam, gyakran szóvá tettem a vállalatvezetés egyes intézkedéseit, amelyek szerintem helytelenek voltak, szóval sokat járt a szám, kirúgtak. Persze megadták a módját, átszervezés címén „mentettek fel", én meg máris az utcán voltam, aztán kértem a felvételemet ide. Most itt vagyok. A gépipari technikumban elvégeztem a dolgozók gimnáziumát, az öblösben laborgyakorlatot szereztem, de sehol nem találok munkát magamnak, már a lábamat is lejárom, de csak ígéreteket kapok, hitegetnek mindenütt. Reménytelen a helyzetem, a várossal együtt lassan én is leépülök, pedig van tartásom, reménykedem, hogy előbb-utóbb azért rám mosolyog a szerencse. A szegénység jövője Ahogy múltja, mondhatnánk történelmi hagyománya, szomorú és valóságos jelenje, úgy bizonyára és sajnálatos módon jövője is lesz még belátható ideig - a magyarországi szegénységnek. Ezzel összefüggésben - mármint a „szegénységjövővel" kapcsolatban - először is arra kell utalnom, hogy jóllehet a modem társadalmakat ellentmondások sora jellemzi - és ilyen konfliktushelyzet a szegénység is -, esetenként a konfliktusok - a politika, a társadalom különböző csoportjai közötti alapvető egyetértés, kellő konszenzus hiányában - annyira kiéleződhetnek, hogy azok már a gazdaság és a társadalom normális működését is veszélyeztetik. Nos, ilyen súlyos, már a társadalmat fenyegető jelenség napjaink Magyarországán a szegénység, amit nem lehet csupán lokálisan feloldani és kezelni. Mondjuk a salgótarjáni szegénységprobléma nem csak a város közgyűlésének, netán Egészségügyi Szociális Központjának kompetenciájába tartozik. A szegénység-problémát társadalmi szinten kell kezelni és felszámolni, elsősorban globális módon, s csak másodsorban helyileg. Ebben nyilvánvalóan döntő fontosságú lesz, hogy a gazdaság növekedési üteme milyen mértékű, hogyan alakul a GDP, milyen ütemben nő, s tartós lesz-e a növekedés tendenciája. Amennyiben a jövedelmi egyenlőtlenségek nem változnak, akkor az egy főre jutó GDP növekedése előbb-utóbb maga után húzza az egy főre jutó reáljövedelem emelkedését, és ezáltal mintegy automatikusan csökkent(het)i a társadalmi méretű szegénységet. A beindult gazdasági növekedés fényében akár bizakodóak is lehetnénk, ám a növekvő egyensúlyhiány figyelmeztető, mert a kormány szándéka szerint a növekedés visszafogása árán is fenn kívánja tartani az egyensúlyt. Márpedig ahhoz, hogy az egyes ember is érzékelje - legalább hosszabb távon - életkörülményeinek akár csak szerény mértékű javulását is, évente dinamikus, akár 5-6%-os GDP-növekedés lenne szükséges. Nagy kérdés az is, hogy a jövedelmi egyenlőtlenség megáll-e a jelenlegi szinten, vagy tovább nő, ami egyáltalán nem lenne kívánatos, hiszen már elértük a nyugat-európai egyenlőtlenségi szintet, semmi nem indokolná egy latin-amerikai egyenlőtlenség irányába történő elmozdulást. Az egyenlőtlenség mérséklésének, a szegénység enyhítésének egyik eszköze a szociálpolitika. Reformjára lenne szükség, arra, hogy fókuszába a szegénységkezelés kerüljön. Mielőbb, mert a szegénység türelmetlen. 90
