Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Lackfi János: Helyben utazva, sokszorozódva
Lackfi János Helyben utazva, sokszorozódva Motívumkeresés az első Nyugat-nemzedék lírájában 1. Ágyrajárók Az egyik legszemélyesebb, a rendszeres testi közelség által egészen közvetlenül az emberhez kapcsolódó bútordarab az ágy. Ez nemcsak az „ágyrajáró" életmód következménye, de annak is betudható, hogy fekhelyünk funkciója miatt mitikus helyet foglal el a létezésben, határpont két világ - nappal és éjszaka, ébrenlét és álom - antagonisztikus birodalmai között. Kikötő az ágy, nem csoda, hogy az ébredés és a felkelés közötti pillanat különös jelentőséggel bír: az egyetlen testet lakó kétféle ember, a nyugatosok felfogása szerinti álomi valódi és az éber hamis itt még nem szorítja ki egymást. Az álombéli alteregó az éber világ szemlélőjeként más perspektívából láttatja a világot, de ezt a világszemléletet már felfogja a tudatos, éber agy is, vagyis a lírai én egyszersmind átlép a realitásba. A gyerekkori ébredés paradicsomi egysége, amely Kemény Simon és Kosztolányi egy- egy versében rögzíttetik, a hónapos szoba közegében meghasad. Eltűnik az ágyruhák anyai gyengédsége, magzatburok-szerűen körbeölelő biztonsága, és szertefoszlik az idill felett őrködő, Kosztolányinál zongoraszó formájában, Kemény Simonnál az apai kézen megcsillanó (nemzedékről nemzedékre öröklődő) smaragdköves gyűrű révén jelenlévő atyai gondoskodás képe is.1 Az ágy Szép Ernő, Babits, Kosztolányi más verseiben már a felnőttkor tudatos, tudathasadásos ébredéseinek-elalvásainak helye. Ki kell emelnünk azt a tényt is, hogy a lefekvés a hagyományos keresztény létrend szerint az összegzés, a leltárkészítés pillanata is egyben, míg minden ébredés az új életet, a feltámadást, a tiszta lappal indulást is jelenti. Az első nyugatos nemzedék (akár egyetértő, akár polemizáló éllel) nyilvánvalóan kötődik ehhez a hagyományhoz, és a Babits által közös kultúrkincsünknek nevezett, gondolkodásunkat meghatározó középkori himnuszköltészet újradefiniált, modern variánsait is adják az ágyra, mint „gyászos koporsóra" vonatkozó észleleteikkel. Az ágy, s vele az álom egyfelől a kívánatos feledés, a boldog, tudatlan állapot, a vágybeteljesülés helye, ám lehet a vigasztalanul magába ölelő komorság, a bizonytalanba való alámerülés terepe is. Ez a kettős szemlélet jellemzi a legtöbb idevágó versrészletet. Somlyó Zoltán kétségbeesetten tiltakozik az (orvosi kifejezéssel élve) ágynyugalom ellen, „Megvetett ágy ne pörgessen rám tátongó, huzavona álmot!"2. A Somlyó verseiből ismert bohém életritmusban nappal és éjszaka felcserélődik, a tisztes polgári munkaidő a kábult alvás, az éjszaka pedig a munka és az irodalmi „közélet" ideje. „Sűrű homályban áll a nagy diófa ágy. / O, mily bánatosak e setét reggelek! / és setét este lesz, mikorra felkelek"3. Ez a létezés „még sötét" és „már sötét" végletesen komor partjai között tántorog, örök éjszakára, rabságra kárhoztatva. 1 Oly jó ébredni... = KOSZTOLÁNYI Dezső, Összes versei, Szépirodalmi, Bp., 1989,139., illetve Smaragd gyűrű = KEMÉNY Simon, Balkon, Athaenaeum, Bp., 1914, 14. 2 Utcai szonett = SOMLYÓ Zoltán, Jajgató Felicián, Szépirodalmi, Budapest, 1982, 26. 3 így lettem harmincéves = SOMLYÓ Zoltán, Jajgató Felicián, Szépirodalmi, Budapest, 1982, 84. 53
