Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - A. Gergely András: Európa cigányai?
dás módjának, mégsem csupán erről szól - tartalmi egységei hat blokkot képeznek. Maga Williams is úgy nyilatkozik, hogy „a leánykérés ceremóniája lehetővé teszi, hogy szinte teljesen megvizsgálhassuk a társadalmi viszonyokat, melyek a kálderás, illetve rom csoportokat körülveszik. A leánykérés fejezetében Williams nem elvont gondolatokat közöl, még akkor sem, ha az eredeti leánykérési szituációleírás régebbi időpontból származik, mint a róla való kommentárok többsége. Itt ismét az antropológus kutatásmódszertani titkaiba kapunk betekintést, midőn a több mint ötórás leánykérési szertartás sűrű leírását, szövegszerű idézését, illetve a kiegészítő helyzetjellemzést és értelmezést megkapjuk. Kezdve a ház alaprajzával, a tárgyakkal, a térhasználat jellemzésével, a „kérő" és „adó" szereplők játszmáinak, valamint a közösségi rítus más résztvevőinek jellemzésével, lényegében egy rokonsági kapcsolatrend formálódására láthatunk rá, s valóban föltárul a kockázatok, tétek, árak és jelképek, értékek és normák szinte teljesnek mondható rendszere, az egész verbális rituálé aprólékos leírása révén pedig a belső kapcsolatrend, a történések összefüggései, a megerősítések és szerepmódosulások sokszínű „színjátéka" is kibomlik. A meny kiválasztása, megkérése, odaadása, jólétének és méltóságának garanciái nem szimplán piaci csereügylet tárgyai (noha a kívülállónak így tetszhet), hanem a család jövőképének ügye, a kumpánia (együttélő közösség) egészének ügye, a cigányok összességének ügye is az ő saját értelmezésükben. S hogy mindebben milyen szerepe van korábbi rokonsági relációknak, pénznek, rangnak, tiszteletnek, a presztízs életformát átfestő jellegének, vagy az alku révén kialakuló további nemzedéki kapcsolatoknak, azt kívülálló szemével nemigen lehet meglátni. Még a szertartást (történési ideje nyolcvan százalékáig) lényegében szó szerint „lejegyző" kutatóban is felmerül a kétség, hogy a kálderás rom retorika pompázatossága bemutatható-e a maga teljességében anélkül, hogy a leírás tükrözné a gesztusok, hangsúlyok, indulatok, verbális cselek, kommunikációs játszmák teljes folyamatát és dinamikáját... A következő nagyobb egység a kötetben A cigány rendszer leírása, mely cím részint nem tükrözi a struktúra és funkciók, kódok és jelentéstartalmak összességét, inkább csupán jelzi, hogy valamiféle rendszer épül az idegen számára észrevehetetlen nyelvi, népcsoport-elnevezési, identitási, kapcsolathálózati, rokonsági rendszeri specifikumokra. Maga a népnév (hitano, bohemian, gypsy, gitane, rom) számos esetben sem a hivatalos elnevezéseknek, sem az öndefiníciós igényeknek nem felel meg. Sőt, a tudományos definíció - vagyis jellegzetesen a nem cigányok meghatározási kísérlete - sem tud mit kezdeni ezzel a népességgel: „olyan nép, amely az i.sz. X. században hagyta el az indiai szubkonti- nenst", és azóta vándorol - mondja az ismeretterjesztő szándékú leírás. Ugyanakkor „egy cigány, aki azt mondja, hogy ő cigány, a nem-cigányoktól tanulta ezt" (131. oldal), hiszen amennyiben tényleg az, sokkal inkább megkülönböztető csoportnevet használ, nem pedig a hamis általánosat. Még Franciaországban is inkább rom vagy manus elnevezések szerint tagolódnak, de még ennél is inkább a csoportok vagy alcsoportok elnevezéseit használják. Rom és manus sosem az egységükre hivatkoznak, hanem a csoportnévre (merthogy manus minden nem-rom cigány): eszerint létezik a rom cigányok csoportfelosztásában 1.) kelderás vagy kálderás, 2.) lovári, 3.) csurári, és létezik ezek számos alcsoportját összefogó névként a szintók köre, akik a) kálók, b) manusok, c) jénisek, vagy d) pirdók (voyageurs). S hogy „magyar" vonatkozásai se maradjanak ki: akik nem tartoznak a három főbb csoportba, azokat a nem-rom cigányok köreként magyar cigánynak ( ongroá) sorolják be. A látszólag egy recenziót túlterhelő részletezés itt annyiból tanulságos, hogy talán mutatja: a cigányok rendszere nem kíván „egyetemességre törekvő látásmódot" érvényesíteni, mert ez kizárólag csak kívülről jöhetne, csakis nem-romáké lehetne, s ezért nem is felelne meg nekik (133. oldal). Williams a franciaországi cigány társadalom megjelenítésében lépcsőzetesen különíti el a roma kutatások felfogásmódjait és tapasztalatait, 110
