Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - Hernádi Mária: A Fa vonzásában
erőknek engedve kellett ilyen sorsszerűén véget érnie a fiatal művészettörténész, Utry Tamás életének, mikor tulajdonképpen mindenki szerette, és senki nem akarta a vesztét? Hogy születik, hol kezdődik a bűn, amit a többiek elkövettek ellene, bűn-e ez egyáltalán, elkövettek-e egyáltalán bármit is? A keresztény etika bűnfogalmának meghatározó eleme a szándék és a tudatosság: amit hivatalosan bűnnek tekint, az tehát minden esetben előzetes elhatározáson alapuló, személyes tett. Ezzel szemben a kereszténység előtti, antikvitásbeli bűnfogalom, például a görög drámáké - személytelen: ha megtörténik a jóvátehetetlen, azt a személyes felelősségtől függetlenül követi a bűnhődés és büntetés, mint ahogy a rossz megtörténése is igen gyakran független az előzetes emberi szándéktól: pusztán a sors, a fátum beteljesedése a világban. Talán a fenyő lezuhanása is ennek a vak fátumnak a tette, s az esemény puszta baleset? A regénybeli „gyászolók" zavarodott reakciói nem erre utalnak - érdemes a már említett szövegrészt újraolvasni: „Síkosak voltak mind, bizonytalanok, hálóba-fogottak." (15.) Ebben a mondatban (amellett, hogy a Bűn „síkosbőrű tett" szókapcsolata sejlik fel benne) mintha Pilinszky Halak a hálóban című korai versének létértelmező világmetaforája is megidéződne, amely éppen a bűn mibenlétét próbálja a kép logikája mentén megfejteni. „Vergődésünk testvérünket sebzi, fojtja meg" - olvashatjuk a szövegben. A regény kúriakertben várakozó szereplői közül senki nem követett el tettleges bűnt Tamás ellen, mégis: innentől kezdve senki nem érzi, nem tudja többé ártatlannak magát. A hivatalos keresztény és az ókori görög bűnfelfogás igazságát a keresztény spirituális teológia nézete ötvözi, amely nem az erkölcstan közösségi-jogi síkján, hanem egyénilélektani szinten próbálja meg értelmezni a bűn mibenlétét, s azt állítja, hogy a jogi-morális értelemben vett (tettleges) „bűn" csak a következménye az igazi bűnnek, ami azonban kívül nem láthatóan, ez emberi belsőben születik és növekszik, s létezik attól függetlenül, hogy lesz-e következménye vagy sem: tehát egyszerre személyes és személytelen. Ezt a bűnfelfogást tükrözik az ószövetségi Zsoltárok Könyve szövegei is, és mintha Az öt fenyő lehetséges értelmezései is ebbe az irányba mutatnának. A kidőlt fenyő nem a vak fátum megtestesítője, amely ok nélkül elpusztít egy ártatlan embert, hanem a belül elkövetett jóvátehetetlen hírnöke, ha úgy tetszik, „sürgönyoszlopa", ahogy Nemes Nagy Ágnes az Egy távíróoszlopra és az Ugyanaz című verskompozíciójában a kidőlt fenyőt nevezi. A fenyőt, amelynek „roppant törzsében most halad / egy paleolit távirat." (Fenyő) Ezen a ponton kell megemlíteni, hogy a regénycselekményt hordozó képi réteg leírásainak túlnyomó része természetleírás: a természeti-tárgyi környezet tehát emberen túli, „vesékbe látó" bölcsesség hordozója és megtestesítője. Ahogy a Bűn című versben csak a juharfalevél, a regényben csak a fenyő „tud" róla - mindketten hírnökök -, hogy „a tébolyt és a halált elkövetted." A téboly és a halál a bűn következményei, amelyeket jogi-erkölcsi értelemben nem lehet elkövetni, csak előidézni. Az, hogy a versben mégis az „elkövet" ige szerepel, a regény igazságára utalhat: arra, hogy szándék és tett, bűn és következmény lényegileg egybeeshetnek, azonosak lehetnek egymással. Ennek megmutatása pedig talán a „bűnös széndioxidot" (Széndioxid) átcserélő fák „kimondhatatlan tettei" (Fák) közé tartozik, mintegy ítélethozatal. Nemes Nagy Ágnes 1966-os írása, a Ház a hegyoldalon beszédmódját tekintve lírai megalapozottságú, struktúrájára nézve epikus jellegű drámatöredék - de oratóriumnak is nevezhetjük, Pilinszky KZ-oratóriumának és rövid drámai szövegeinek egészen közeli rokona. A „töredék" szó - a kifejezés romantikus értelme szerint - nem a befejezetlen- séget, hanem a befejezhetetlenséget jelzi itt. A mű töredékmivoltában teljes, s méltán tarthatjuk az életmű egyik csúcsának, emellett pedig egyik legrejtélyesebb darabjának is. 102
