Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - Hernádi Mária: A Fa vonzásában
tükör című fejezet következő szövegrésze: „A folyosóról behallatszott, amit a pedellus a takarítónővel vitázik. - Miért nem hordja el már ezeket az ócska padokat? Csak növelik a mocskot. - Növeli maga. Mert csak a szája jár. - Cigarettázik? - Köszönöm. - Tudom, hogy a kérdésem illetlen. Haragszik?" (42.) Az öt megnyilatkozásból álló párbeszéd első két egysége a pedellus és a takarítónő, további egységei pedig Tamás és Eszter dialógusához tartoznak. A szöveg gerince az utóbbi két szereplő párbeszéde, amelyet meg-meg- szakítanak az egyetem folyosójáról beszüremkedő párbeszédfoszlányok. Nemes Nagy Ágnes - kortárs prózaírókhoz, Ottlikhoz, Böllhöz hasonlóan - kedveli ezt az eljárást: a szakadozott, „rongyolt" dialógusok használatát, amelyekbe szervesen épülnek bele a külső zajok. Igen nagy gyakorisággal alkalmazza ezt a megoldást a szóban forgó regényben, de még a kései prózaverseiben is találkozhatunk vele, például a Múzeumi séta című szövegben - itt viszont már tökéletesen alkalmazva. A fent idézett részben azonban nem jelölődik a két beszélgető pár megszólalásai közti határ, így aztán kifejezetten komikus hatást kelt, ahogy egy meglehetősen durva és bárdolatlan párbeszéd egy udvarias, szinte finomkodó dialógusba olvad át jelöletlenül, arról nem is szólva, hogy az olvasó elveszti a fonalat, mert nem tudja, ki beszél. Pedig az elbeszélő fontos szerepet szán a párbeszédeknek, szereti a kellős közepükbe vágva idézni őket, fokozva ezzel a drámai hatást és az említett filmszerű jelenetváltások pergését. Szembetűnő törekvése emellett a dialógusok természetességének, élőbeszédszerűségének érzékeltetése, amely néhol kitűnően sikerül, másutt viszont éppen ez a törekvés tesz mesterkéltté bizonyos szövegrészeket. A párbeszédeknél már csak a képek és leírások hangsúlyosabbak ebben a regényben. Ezek viszont olyannyira nagy szerepet kapnak, hogy az a benyomásunk támadhat, mintha a teljes cselekményt a dialógusokkal együtt ezek a látványelemek hordoznák, tartanák, támasztanák és erősítenék. A hagyományos krimihez képest persze túltengenék a leíró (főleg a táj- és környezetleíró) szövegrészek, de ezek nem mennyiségüknél, hanem minőségüknél, költői súlyuknál fogva uralják a regényt. Nemcsak arról van szó, hogy a leírások aláfestik az eseményeket, fokozva azok hangulati hatását, hanem mintha a táj, a kert változásai, az időjárás jelenségei volnának ennek a szövegnek a titkon legfontosabb, igazi eseményei. Olyannyira, hogy ezek a felejthetetlen, költői szépségű leírások mintha „kinőnék" magát a történetet, a krimit, a szereplőket. Persze ez annak függvénye, hogy mit tekintünk a történetnek: ha visszamenőleg, a megtalált tettes mibenléte felől értelmezzük a szöveget, kérdéses lehet, hogy nem a kert, a nap, a vihar és a fenyők-e a regény igazi szereplői. Az emberi és a tárgyi világ megsejtett arányaira Viktor, a regény művész szereplője érez rá, s éppen Tamás halálának reggelén. Ebből a kulcsfontosságú szövegrészből már a jellegzetes Nemes Nagy Ágnes-i létértelmezés körvonalazódik: „A nap már kibukkant a hegy mögül, nadrágja mégis bokáig harmatos lett a fűben. Az ég valószínűt- lenül magas volt és áttetsző, mint a láthatatlanul karcsú lábon álló velencei üvegpoharak. S a levegő és a föld vékony hangjai is úgy pendültek össze, mintha közben finom üveghez érnének. / Némán lépdelt az elhanyagolt ösvényen, óvakodva megtörni a sok hangból szőtt csöndet, bár festőállványát lóbálva sejtette, hogy az ilyen vihar utáni reggelek törékenysége sokkal tartósabb anyagtól van öntve, mint ő maga." (12., kiemelés - H.M.) Jellegzetesen líraiak, nem a detektív racionális észjárása szerint, hanem a tárgyi világ jelrendszerének részeként és annak logikája szerint bukkannak fel a szövegben bizonyos előjelek is, amelyek jósolják és tükrözik az elkövetkező eseményeket: Tamás halálának éjjelén a társaságnak mutogatott Bellini-festmény úgy lóg le a padlás gerendájáról, mint egy akasztott ember (9.); a fiatal művészettörténészt egy lépcsőn ülő varangyos béka fogadja, mielőtt az őt megkísértő képcsempészek társaságában elvegyülne, s ahogy a békát undorodva leköpi (63.), úgy utasítja vissza rövid időn belül a bűncselekményben való közvetítői szerepet is; a vörös hajú Eszter szobájába igyekvő Viktort „arany-vörös 100
