Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - Hernádi Mária: A Fa vonzásában
Hernádi Mária A Fa vonzásában ✓ (Az öt fenyő Nemes Nagy Agnes életművének tükrében) Az öt fenyő, Nemes Nagy Ágnes fiatalkori regénye műfajilag ugyan egyedülálló az életműben, mégsem tekinthető előzmények és következmények nélküli, elszigetelt jelenségnek. A lírikusként számon tartott, s eredendően ilyen alkatú Nemes Nagy Ágnes a kezdetektől egészen pályája végéig kísérletezett a prózaformával (ezt már csak a szövegformák iránti nagyfokú érzékenysége és elméleti érdeklődése is indokolja), illetve voltak az epika mint műnem irányába mutató írói törekvései. Úgy tűnik, hogy leginkább a műformák és műnemek határterületei és kevert típusai jelentettek kihívást számára, ezért fordult például az elbeszélő költemény (mint versformájú epikus műfaj) és a prózavers (mint prózaformájú lírai műfaj) felé, vagy olyan epiko-lírai szövegtípusok irányába, mint az elégia. Epikus kísérleteit a Három történet verseskötetbe foglalt ciklusa jelzi leginkább. Az itt olvasható három mű közül az első, az 1946-os Elégia egy fogolyról olyan elégia, amely az elbeszélő költeményhez közelít, ha nem is válik azzá: a vers - a műfajhoz képest erőteljes - epikus szála a reflexív emlékező beszéd gondolatívének apropója marad, s a létértelmező líraiság végül fölébe nő a történetnek. A második szöveg, a Mihályfalvi kaland (1949) már „klasszikus" elbeszélő költemény, amely nyelvi megformáltságával, veretes beszédmódjával szervesen illeszkedik a műfaj Arany János-i hagyomány vonulatába. Hangsúlyozni kell, hogy Nemes Nagy Ágnes egész életműve során mindig a líra felől közelít a műnemhatárokhoz, ez azonban a harmadik szövegben, a műfajkategóriába nehezen sorolható Ház a hegyoldalon (1966) című írásban a legnyilvánvalóbb. A prózaforma használatában itt már a dráma irányába mutató dialogikusság törekvése nyilvánul meg. Az élőbeszédszerűség, a - Napforduló kötettől kezdve jellemző - sűrítettség és a nominális stílus együttes jelenléte a kései költészet prózaverseinek beszédmódját előlegezi. Az életmű műfajtörténeti mozgásait összegezve megállapíthatjuk, hogy Nemes Nagy Ágnes pályájának korai szakaszában, a negyvenes évek végéig a lírai vonulat mellett erőteljesen jelen volt az epikus műfajok iránti érdeklődés is. Az ehhez kapcsolódó írói kísérletsor szerves részének tekinthető a rhost megjelent Az öt fenyő című regény, amely annak ellenére, hogy lírai színezetű próza, mégis a legtávolabbra mozdult el a líra műnemétől: ízig-vérig epikus alkotás, s mint ilyen, valóban egyedülálló az életművön belül. Jelentőségét növeli, hogy bár megírása idején nem jelent meg, de létezése nem maradt következmények nélkül: meglátásom szerint a Ház a hegyoldalon egyik igen fontos szövegelőzményének tekinthető. (Erre az összefüggésre még visszatérek.) 98
